Infostart.hu
eur:
376.33
usd:
319.24
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Cseh László idegenvezető lesz

Cseh László idegenvezető lesz

A 200 méteres pillangóúszásban világbajnok Chad Le Clos 100 méteren nem jutott a döntőbe a budapesti világbajnokságon. Már várja, hogy körbenézzen a magyar fővárosban.

Az idén Budapesten 200 méteren szerzett világbajnoki aranyérmét tartja a legkedvesebbnek négy elsősége közül Chad Le Clos. A dél-afrikai úszó szerdán Cseh László előtt csapott célba, 100 méteren azonban nem került be a szombati döntőbe, míg a magyar klasszis igen.

„László remek ember és egy igazi példakép. Ösztönzően hatott rám, amikor először, 2010-ben találkoztunk.

Tisztelem, a valaha volt legnagyobb úszók egyike”

– mondta egy sajtóbeszélgetésen a 25 éves versenyző.

Az InfoRádió kérdésére elmondta, eddig nem volt ideje körbenézni a városban, de marad még egy napot a vb után, és hétfőn együtt ebédelnek Cseh Lászlóval, akivel szétnéznek a városban is.

Kíváncsiak voltunk arra is, mit gondol a 200-on szintén legyőzött Kenderesi Tamásról.

„Hatalmas tehetség, még akkor is, ha a szerdai döntő nem sikerült neki a legjobban. Még csak húszéves, de van már olimpiai érme is Rióból, míg én nem nyertem 200-on.

Biztosan erősebbé teszi ez a világbajnokság,

sok sikert kívánok neki” – jelentette ki a vb-negyedik magyarról.

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Nekimentek az Apple-nek a részvényesek, ellenlépést tesz a mobilgyártó

Nekimentek az Apple-nek a részvényesek, ellenlépést tesz a mobilgyártó

Az Apple a szövetségi bírósághoz fordult, hogy utasítsa el azt a csoportos keresetet, amely szerint a vállalat két rendben is megtévesztette befektetőit. A részvényesek azt állítják, hogy a cég egyrészt eltúlozta a Siri hangasszisztens mesterségesintelligencia-képességeit, másrészt csupán a látszatát keltette annak, hogy betartja az App Store jutalékfizetési szabályaira vonatkozó bírósági végzést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×