Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.25
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Szalai Attila melegít a Magyarország - Ciprus barátságos labdarúgó mérkőzés előtt Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 4-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Szalai Attila az öngólja után: azt szeretnék, ha vezéregyéniséggé válnék

Szalai Attila, a Hoffenheim válogatott labdarúgója magas elvárásokat állít magával szemben és a csapat szakmai stábja is nagy reményeket fűz hozzá.

A 25 éves védő szombaton mutatkozott be a Bundesligában: együttese 2–1-es vereséget szenvedett a honfitársát, Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburgtól, ráadásul a debütálása nem sikerült jól, mivel az ő öngóljával szerzett vezetést a rivális.

„Az első bajnoki nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Nem tudtunk itthon nyerni, de bízunk benne, hogy a következő fordulóban miénk lesz a három pont” – mondta az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban Szalai, aki egy hónapja igazolt a kék–fehérekhez.

„Ami a csapatban betöltött szerepemet illeti, a belső védelem bal oldalán, illetve a közepén kaptam egyelőre lehetőséget a felkészülés során. Ezeken a posztokon számít rám a szakmai stáb és

azt szeretnék, ha vezéregyéniséggé válnék a csapatban, azaz én irányítanám majd a többieket”

– mondta a magyar válogatott helyettes csapatkapitánya.

Szalai arról is beszélt, hogy a nemzeti együttesben, valamint eddigi klubjaiban – Mezőkövesden, a ciprusi Apollón Limasszolban és a török Fenerbahcéban – szerzett tapasztalataival komoly személyiségfejlődésen esett át.

„Egy szerepváltáson, illetve fejlődésen mentem keresztül, ez annak is köszönhető, hogy a klubjaimban tudtam lépcsőről lépcsőre egyre feljebb menni a ranglétrán. A játéktudásomat is tudtam fejleszteni, emellett pedig rengeteg tapasztalatot szereztem” – fogalmazott, majd kiemelte, hogy szeretne segíteni a Hoffenheimnek visszakerülni arra szintre, amelyet pár éve képviselt.

A célokat illetően úgy fogalmazott, klubszinten szeretne stabil játékosa lenni a Hoffenheimnek, jó helyezéseket elérni a Bundesligában és – ha nem is feltétlenül ebben a szezonban, de – eljutni a nemzetközi kupaporondra.

„Mindenképpen szeretnék két világversenyen is szerepelni majd” – mondta a válogatott kapcsán Szalai, majd zárógondolatként megjegyezte, nagyok az elvárásai saját magával szemben, szeretne nagyon sokat fejlődni és minél jobban teljesíteni, ezért minden nap azon dolgozik, hogy ez sikerüljön.

A Hoffenheim legközelebb szombaton lép pályára a német bajnokságban, az újonc Heidenheim lesz az ellenfele.

A teljes interjú az m4sport.hu oldalon tekinthető meg.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×