Infostart.hu
eur:
360.68
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Erling Haaland, a Manchester City játékosa (b) csapattársaival, miután megszerezte a City ötödik gólját a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágó, Manchester City-RB Leipzig mérkőzésén a manchesteri Etihad Stadionban 2023. március 14-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

Erling Haaland nem tud leállni

Akik figyelték kedden a Manchester City és az RB Leipzig angliai BL-mérkőzését, talán emlékeznek arra, hogy az öt gólt szerző Erling Haaland mérges volt a lecserélése után, szeretett volna a pályán maradni, újabb gólokat elérni. De ki gondolta volna akkor, hogy négy nappal később hasonló helyzetbe kerül?

A Manchester City az RB Leipzig elleni 7-0 után az angol FA-kupában a Burnley-t tömte ki. Bár kicsit nehezen lendült bele, végül 6-0-ra nyert. Haaland az 59. percig mesterhármast szerzett – kettőt lőtt az első félidőben, majd egyet a másodikban –, ám egy perccel azt követően, hogy Juan Álvarez is a kapuba talált, 4-0-nál Pep Guardiola lehívta a pályáról.

Mindez, egyebek mellett, azt is jelentette, hogy március 14-én és március 18-án, négy nap alatt, Haaland 126 percet játszott (különös véletlen, hogy mindkét meccsen a 63. percben ment le), nyolc gólt szerezve. Elképesztő: átlagosan 15,75 percenként szerzett gólt, majdnem negyedóránként!

Minden sorozatot figyelembe véve 42 gólnál jár az idényben (28-nál a Premier League-ben, 3-nál az FA-kupában, egyet lőtt a Ligakupában és eddig 10-et a BL-ben), mindössze 37 mérkőzés után. A Premier League megalapítása óta, az utóbbi harminc évben mindössze hat játékos jutott Angliában – minden sorozatot figyelembe véve – a negyvengólos határ fölé egy idényben: Ruud van Nistelrooy 2002–2003-ban (44), Mohamed Szalah 2017–2018-ban (44), Cristiano Ronaldo 2007–2008-ban (42), Andy Cole 1993–1994-ben (41), Harry Kane 2017–2018-ban (41) és most Erling Haaland.

A norvég középcsatárnak ez volt a hatodik mesterhármasa a szezonban az Etihad Stadionban, ez több mint ahány hazai mérkőzésen gól nélkül maradt az idényben (5). Maradva a mesterhármasoknál: megint csak minden sorozatot figyelembe véve, a 2022–2023-as idényben többet szerzett eddig (6), mint a Premier League többi játékosa, összesen. (Mo Szalah, Ivan Toney, Szon Hung Min, Phil Foden és Leandro Trossard jegyzett egyet-egyet).

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×