eur:
413.61
usd:
401.67
bux:
81178.25
2025. január 10. péntek Melánia
Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a Puskás Arénában tartott sajtótájékoztatón 2020. november 3-án. Az olasz bajnok Juventust fogadja a Bajnokok Ligájában a Ferencváros labdarúgócsapata: a G csoport harmadik fordulós összecsapását a Puskás Arénában rendezik november 4-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A tavaszért játszik a Fradi a kijevi télben

A csoport harmadik helye és ezzel az Európa-ligába kerülés a tétje a Ferencváros ma esti, kijevi Bajnokok Ligája-mérkőzésének. A Dinamo futballistái ellen vagy egy legalább három szerzett góllal elért döntetlen, vagy a győzelem emelné a harmadik helyre a zöld-fehéreket.

Az már korábban, a negyedik forduló után eldőlt, hogy a csoportból a Barcelona és a Juventus lép tovább, ellenben nyitva maradt az utolsó mérkőzésekig a csoportelsőség és a harmadik hely sorsa. Előbbihez a Juvénak legalább három gólt kellene szereznie a Camp Nouban, úgy, hogy legalább kétgólos győzelmet arat a katalánok ellen. A harmadik helyhez a Fradinak (tekintve, hogy egy 3-3-as vagy 4-4-es, sőt…) döntetlen kevéssé valószínű, nyernie kellene a hűvös Kijevben.

Az időjárás finoman fogalmazva is télies az ukrán fővárosban, kedd reggel esett a hó, mínusz nyolc fokra ébredt a város. Jó hír, hogy a hőmérséklet napközben feljebb megy – a rossz, hogy csak mínusz négyig.

A két csapat Budapesten 2-2-re végzett, úgy, hogy az első félidő vitathatatlanul az ukránoké volt, majd a másodikban a Ferencváros feltámadt és a hajrában ki tudott egyenlíteni. Egyik gárda sem tudott a két „óriás” ellen pontot szerezni, ezért is állnak azonos pontszámmal.

A játékoskereteket tekintve a Dinamo van nehezebb helyzetben, Duelund, Timcsik, Kosztevics és Ruszin nem játszhat, Bujalszkij játéka kérdéses. A legvalószínűbb a Buscsan – Kędziora, Popov, Zabarnij, Mikolenko – Szidorcsuk, Saparenko, Cigankov, Sepeljev, Rodrigues – Verbič tizenegy szerepeltetése.

A Ferencvárosnál kevesebb a gond, várhatóan a Dibusz – Botka, Blažić, Frimpong, Dvali, Heister – Haratyin, Somália – Zubkov, Tokmac, Uzuni tizenegy fog kezdeni, soraiban a két ukránnal. Bevetésre kész Lovrencsics, Laïdouni, Isael, Baturina és Boli is.

Érdekeset mondott Szergej Rebrov a kommunikációt illetően a hétfői sajtótájékoztatón: „Tizenhárom különböző nemzetiségű játékossal dolgoztam a Dinamónál is, így nem jelent gondot, hogy a Fradinál is több nemzetiség képviselteti magát a keretben. Annyiban más a jelenlegi helyzet, hogy a Dinamónál nem mindenki beszélt angolul, míg a Fradinál ezzel nincsen gond.”

Ami a további három csoportot illeti, az E-ben már nincs nyitott kérdés, a Chelsea a csoportgyőztes, a Sevilla a második, a Krasznodar mehet az Európa-ligába, a Rennes pedig kiesett. Az F csoportban a Dortmund biztos továbbjutó, de a papírforma szerint nyernie kellene Szentpéterváron a csoportelsőséghez. Ugyanakkor a Lazio számára az alapcél a továbbjutás, ehhez elég neki egy otthoni döntetlen a belga bajnok ellen.

A legélesebb a helyzet a H csoportban, ahol a Manchester United, a PSG és az RB Leipzig is eséllyel indul. A franciák biztosan továbbjutnak, ha megverik a Parc des Princes-ben a török Başakşehirt, Gulácsi Péter és Willi Orbán együttesének viszont nyerni kell, ha a franciák legalább egy pontot szereznek. A Manchester Unitednek elég egy döntetlen Lipcsében.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló.

E csoport: Rennes–Sevilla, Chelsea–Krasznodar. Az állás: 1. Chelsea 13 pont (már csoportelső), 2. Sevilla 10 (továbbjutott), 3. FK Krasznodar 4, 4. Rennes 1.

F csoport: SS Lazio–Club Brugge, Zenit–Dortmund. Az állás: 1. Dortmund 10 pont (továbbjutott), 2. SS Lazio 9, 3. Club Brugge 7, 4. FK Zenit 1.

G csoport: Dinamo Kijev–Ferencváros (tv: M4 Sport), Barcelona–Juventus. A csoport állása: 1. Barcelona 15 pont (továbbjutott), 2. Juventus 12 Itovábbjutott), 3. Dinamo Kijev 1, 4. Ferencváros 1.

H csoport: Paris Saint-Germain–Başakşehir, RB Leipzig–Manchester United. Az állás: 1. Manchester United 9 pont, 2. PSG 9, 3. RB Leipzig 9, 4. Başakşehir 3.

(Az F csoport két mérkőzése 18.55-kor, a többi 21.00 órakor kezdődik.)

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
Heves összecsapások Kurszkban, elindult a Biden-adminisztráció utolsó fegyverszállítmánya - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Heves összecsapások Kurszkban, elindult a Biden-adminisztráció utolsó fegyverszállítmánya - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Továbbra is heves harcok zajlanak az oroszországi kurszk-régióban, ahol az ukrán csapatok vasárnap indítottak újabb offenzívát. Kijev állítása szerint egy komolyabb orosz ellentámadást is vissza tudtak verni. Ezzel párhuzamosan tisztázódtak az utolsó, Joe Biden amerikai elnök által összeállított amerikai fegyverszállítmány részletei is. Biden január 20-án hagyja el a Fehér Házat, a szakértők egyelőre csak találgatják, hogy Donald Trump megválasztott elnök milyen lépéseket fog tenni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×