Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
324.46
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
George Russell, a Williams brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Osztrák Nagydíjának harmadik szabadedzésén a spielbergi pályán 2020. július 4-én. A futamot július 5-én rendezik.
Nyitókép: Darko Bandic

Megvan Hamilton helyettese

Beérett az utánpótlás-nevelő program.

George Russell, a Williams brit versenyzője ugrik be honfitársa, a koronavírussal fertőzött hétszeres világbajnok Lewis Hamilton helyére a Mercedesbe a hétvégi Forma-1-es Szahíri Nagydíjon.

A 22 esztendős Russell a Mercedes neveltje, a Williamsnek pedig a német gyártó szállítja a motorokat, így könnyen elhárult minden akadály a helyettesítés elől.

Hamiltonról kedden derült ki, hogy elkapta a koronavírust, ezért a mostani versenyt biztosan kihagyja, és kérdéses, hogy a jövő hétvégén Abu-Dzabiban sorra kerülő szezonzáró futamon rajthoz állhat-e.

Russell a Twitter-oldalán azt írta, "hihetetlenül hálás" a Mercedesnek és a Williamsnek is a lehetőségért,

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke pedig "kisebb mérföldkőnek" tartja a fiatal brit szereplését.

Ez ugyanis az első alkalom, hogy a stuttgarti istálló utánpótlás-nevelő programjának egyik tagja beülhet a Mercedes F1-es versenyautójába.

Russell a tavalyi idény elején mutatkozott be a Forma-1-ben, azóta 36 futamot teljesített a Williams volánja mögött, pontot azonban még nem szerzett.

Russellt a Williamsnél a teszt- és tartalékversenyző Jack Aitken váltja majd. A 25 éves brit most mutatkozik majd be versenyen az F1-ben.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×