Infostart.hu
eur:
362.21
usd:
317.64
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
La Coruna, 2017. március 12.Luis Enrique, az FC Barcelona vezetőedzője csapatának a Deportivo La Coruna ellen a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzésén 2017. március 12-én a La Coruna-i Riazor Stadionban. (MTI/EPA/Cabalar)
Nyitókép: MTI/EPA/Cabalar

Nem nagyképűsködik el a spanyolok a németek elleni 6–0-t

Nincs is rá szükség Luis Enrique kapitány szerint, ugyanis "a számok magukért beszélnek".

Luis Enrique, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csapatának minden tagját dicsérte a németek ellen aratott kiütéses, 6–0-s sikert követően, amivel együttese megnyerte csoportját a Nemzetek Ligájában, és bejutott a jövő októberi négyes döntőbe.

"Ez a győzelem minden játékosé, még azoké is, akik nem léptek pályára – mondta a sevillai találkozót követően a szakember. – Igazságtalan lenne bárkit is külön kiemelni, mert ahhoz, hogy az egész pályán nyomás alatt tartottunk egy olyan válogatottat, mint a német, minden futballistánkra szükség volt."

A szakvezető arról is beszélt, hogy a sorozat korábbi meccseivel ellentétben ezúttal minden összejött nekik, és megérdemelten végeztek az élen a kvartettben.

"Ez egy olyan este volt, amely nagyon ritka, amikor minden úgy alakult, ahogy elterveztük.

A futballistáink mindannyian fel voltak tüzelve, és mindent jól csináltak. Ez történik, amikor az egyéni képességek és a hozzáállás együtt van"

– mondta lelkesen a szakember. – Szerintem egyszer sem érdemeltünk vereséget ebben a sorozatban. Szereztünk 13 gólt a hat mérkőzésen és csupán hármat kaptunk, a számok magukért beszélnek."

A spanyol együttes hét pontot veszített a csoportban, miután Ukrajnában kikapott, míg szombaton Svájcban 1–1-re végzett úgy, hogy számos helyzet mellett két büntetőt is kihagyott. A németekkel a keddi 6–0-t megelőzően döntetlent játszottak Sergio Ramosék idegenben.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×