Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.88
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Magyar sportolókat is érint a koronavírus miatti vesztegzár Olaszországban

A koronavírus-járvány miatt bizonytalanná vált a Sopron Basket női kosárlabdacsapatának a szerdai Euroliga-mérkőzése Olaszországban.

A klub vasárnapi tájékoztatása szerint Schio városa közvetlenül a fertőzésveszély miatt lezárt észak-olaszországi Lombardia és Veneto tartományok szomszédságában helyezkedik el. Itt kellene pályára lépnie Gáspár Dávid vezetőedző együttesének szerdán 20.30 órakor a sorozat alapszakaszának zárófordulójában.

"A kialakult vészhelyzet miatt arra kérjük szurkolóinkat, hogy semmilyen körülmények között ne induljanak útnak" - kérte Török Zoltán ügyvezető. "Folyamatosan nyomon követjük az észak-olaszországi helyzet alakulását, és felvesszük a kapcsolatot a FIBA illetékeseivel is. Az egyeztetések és a rendelkezésünkre álló információk alapos feltérképezését követően, hétfő délután fogunk végleges döntést hozni a mérkőzés kapcsán, de addig is nyomatékosítva kérünk mindenkit, hogy ne utazzon el Olaszországba" - tette hozzá.

Lombardiában vasárnap már 89 fertőzöttről tudtak, és országosan száz fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma. Eddig a járvány két áldozatot követelt Olaszországban.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, százmilliárdok után nyomoznak

Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, százmilliárdok után nyomoznak

Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot is a Magyar Külügyi Intézet éléről, mert a kormány állítása szerint kinevezésekor nem számolt be arról, hogy belga cégén keresztül mintegy 84 millió forintot kapott Lázár János minisztériumától. Kedden számos kérdésben hozott döntést a Parlament, az Országgyűlés délelőtt elfogadta, hogy december 24-e önálló munkaszüneti nap legyen. Nyomozás indult a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program ügyében, miután a gazdasági és energetikai minisztérium feljelentést tett a 475 milliárd forintot érintő támogatások miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×