Infostart.hu
eur:
380.05
usd:
322.23
bux:
126946.43
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Makó Éva

Deutsch Tamás: fontos lehetőség a Maccabi Európa Játékok

Bő fél év múlva rendezik Budapesten az ország történetének eddigi legnagyobb nemzetközi multisport-rendezvényét, a 15. Maccabi Európa Játékokat. A sporton is túlmutató esemény szervezője a Mazsihisz, illetve két sportegyesület, az MTK és a Maccabi Vívó és Atlétikai Club. Farkas Dávid kérdezte Deutsch Tamást, az MTK elnökét, a Védnöki Testület vezetőjét.

Július 29. és augusztus 7. között rendezik meg Budapesten a 15. Maccabi Európa Játékokat. Az eddig jelentkezések alapján több mint 30 ország versenyzői indulnak, a sportolók létszáma már meghaladja a 2500-at, 25 sportágban fognak versenyezni - tudta meg az InfoRádió Deutsch Tamástól. A Védnöki Testület vezetője szerint több induló lesz, mint a korábbi, 2011-es bécsi és a 2015-ös berlini játékokon, ráadásul a végső jelentkezési határidő április közepe, így mind a részt vevő országok száma, mind pedig a sportolók létszáma gyarapodni fog.

"A magyar csapat is javában készül,

terveink szerint minden idők legnagyobb létszámú magyar Maccabi-válogatottja fog indulni a budapesti Európa Játékokon"

- mondta az MTK elnöke, és biztos abban, hogy több mint kétszáz fős lesz a küldöttség. Javában zajlik a szervezőmunka, április első napjaiban valamennyi részt vevő ország csapatvezetője ellátogat Budapestre, és az összes versenyhelyszínt, szállást, illetve a kapcsolódó események helyszínét meg tudja nézni.

"A Maccabi Európa Játékok a legnagyobb zsidó sport-, közösségi, kulturális és vallási esemény. A sporteseményekhez kapcsolódva nagyon nagyon sok vallási, közösségi és kulturális rendezvényre is sor kerül" - mondta Deutsch Tamás, és bejelentette, hogy

a nemzetközi hírű budapesti nyári Zsidó Kulturális Fesztivált is, amelyet általában augusztus második felében szoktak megrendezni, előrehozzák a játékok idejére.

"A játékokon részt vevők, a játékokra érkezők, a játékok iránt érdeklődők is nagyszerű, izgalmas zsidó kulturális eseményeket láthatnak, természetesnek tekintjük, hogy a nagyon gazdag magyar zsidó kulturális örökségnek az értékeit is megmutatjuk, a magyarországi zsidó közösség történetével is megismerkedhessenek az ide érkezők" - mondta, és hozzátette, hogy a játékoknak egy nemes kötelezettsége, hogy a junior korú versenyzőket megismertessék a helyi zsidó közösség történetével.

A sportversenyek rangosak lesznek,

jó néhány sportágban olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmesek, helyezettek fogják összemérni a tudásukat.

2019-ben a Maccabi Európa Játékok mellett négy sportág, az asztalitenisz, az öttusa, a vívás és a kajak-kenu világbajnokságát Magyarországon rendezik, közülük hármat, az öttusát, az asztaliteniszt és a vívást Budapesten, de Deutsch Tamás szerint a sportesemények színvonala is felveszi ezekkel a világbajnokságokkal a versenyt.

A szervezőknek az sem jelent gondot, hogy a játékok időben részben egybeesik a Forma-1-es Magyar Nagydíjjal, a szállodai és a logisztikai kapacitás is biztosított a Védnöki Testület vezetője szerint. "Kemény munka volt, de ez egy nemes feladat. Magasra teszi a mércét az Európai Maccabi Konföderáció, hogy milyen körülményeket kell az ideérkező versenyzőknek és a kísérőknek biztosítani, de

Budapest szállodai kapacitása, vendégfogadó képességének gyarapodása megoldhatóvá tette ezt a feladatot"

- mondta Deutsch Tamás.

Az MTK elnöke szerint ez az esemény Magyarország sportbeli szerepét, erejét tovább gyarapítja.

"Az eredményesség szempontjából a világ élvonalába tartozunk. A magunk mögött szűk évtized alatt olyan számban és színvonalon sikerült magyarországi sporteseményeket megszervezni, hogy Budapestről mint a sportvilág egyik fővárosáról kezdenek gondolkodni. Ezt a törekvésünket is segítik a játékok" - mondta, de jelezte, abból a szempontból is fontos ez az esemény, hogy Budapesten él Európa egyik legnagyobb zsidó származású közössége, amelynek szüksége van a biztonság mellett arra, hogy rendelkezésére álljanak megfelelő oktatási, kulturális és sportlehetőségek.

"Fontos lehetőség Magyarország számára azért is, hogy

megmutassa, mennyire befogadó, kulturális, vallási értelemben, és természetes Magyarországon zsidók és nem zsidók értékteremtő együttélése.

A 21. század elején a 15. Maccabi Európa Játékok házigazdáiként újra annak tudjuk tanúbizonyságát adni, hogy ez az együttélés milyen sok értéket tud teremteni a kultúrában, a hétköznapokban és a sport világában is" - mondta Deutsch Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Magyarország megvétózza a 20. szankciós csomagot is – videó
parlamenti tavasz nyitány

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza a 20. szankciós csomagot is – videó

A miniszterelnök szónoklatával indult a magyar országgyűlés tavaszi munkája, ami várhatóan nem lesz hosszú, körülbelül három hetes. Hosszan sorolta, mennyi pénzt és honnan von el az EU azért, hogy Ukrajnát segítse, de Orbán Viktor szerint ennyi pénzt nem lehet összekalapozni, a közös és a tagállami költségvetésekben sem állnak rendelkezések források Ukrajna ilyen nagy mértékű támogatására, ami óriási felelőtlenség, sőt istenkísértés, arról már nem is beszélve, hogy egyes országok már katonák küldéséről beszél Ukrajnába.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×