Infostart.hu
eur:
379.61
usd:
321.62
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

A bravúr megismétléséért játszanak Dzsudzsákék

A magyar labdarúgó-válogatottnak nincs vesztenivalója Bernd Strock szövetségi kapitány szerint szombaton a portugálok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

"Fantasztikus meccs lesz számunkra, amelyen nincs veszítenivalónk az Európa-bajnok ellen. Ők az esélyesek, de az Eb-n is sikerült jól játszani ellenük, most is mindent megteszünk, hogy gólokat szerezzünk" - mondta a német szakember, aki szerint sikerült olyan állapotba hozni a csapatot, hogy az magabiztosan várja a találkozót.

A nyomásról úgy vélekedett, hogy az mindig az edzőre nehezedik. Nagy kihívásnak tartja az összecsapást, mert játékosainak nincs olyan nemzetközi tapasztalatuk, mint a portugáloknak, de itt a lehetőség, hogy megmutassák, ők is nagyszerű futballisták. Storck kijelentette, csapatként kell jól játszania a válogatottnak, amihez fontos, hogy a játékosok élvezzék a futballt.

"Természetesen beszéltünk a 3-3-as Európa-bajnoki meccsről, annak pozitív és negatív dolgairól is. De tudni kell, ez más találkozó lesz. Már csak azért is, mert semleges helyszín helyett ezúttal idegenben kell helytállni" - mondta Storck.

A csoport állását elemezve a szakember kifejtette, hogy a sorsolás után Portugália és Svájc volt a favorit, és szerinte ez mostanra sem változott, de csapata mindent megtesz a továbbjutásért.

"Az egy pont is jó, persze a kijutáshoz a három lenne igazán megfelelő, de pontosan tudjuk, hogy a papírforma nem mellettünk áll" - fogalmazott.

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány kifejtette,

nincs rajtuk extra teher, helyén tudják kezelni a nyári sikereket.

Mint megjegyezte, a futballban mindennapos a nyomás.

"Ki kell lépni a pályára és minden gond elszáll, Európa legjobbjaival játszunk, élvezni kell, miért ne történhetne meg, hogy még egyszer bravúrt érünk el" - mondta az al-Vahda 30 éves szélsője, aki szerint más meccs volt a lyoni, hiba lenne, ha abból indulnának ki.

A hétfő óta tartó felkészülésről szólva elmondta: "hol sütött, hol esett", ezt nem nagyon tudták megszokni, de amiért kijöttek, azt el tudták végezni, a csapat készen áll a szombati találkozóra. A keretben lévő négy újoncról úgy vélekedett, hogy közösségben mindig is erős volt a válogatott, mindenki sikerre éhes, a játékban pedig majd a pályán derül ki, hogyan sikerült az újoncok beilleszkedése.

"Jó körülmények között készülhettünk, kényelmes az ágy, nagyok a párnák" - mondta mosolyogva a magyarok rangidős labdarúgója, Gera Zoltán. "A maximumot kell kihozni magunkból. Jól felkészültünk, tudjuk, hogy mit akarunk játszani".

Az életkorát érintő kérdésre úgy reagált, fiatal még és előtte a jövő, jól érzi magát a bőrében, továbbá fitt és egészséges, sőt kifejezetten feldobja és motiválja, hogy 37 évesen még ilyen mérkőzéseken szerepelhet.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapata szombaton 20.45-től a Benfica stadionjában találkozik Portugáliával, amelyet győzelem esetén megelőzne, így "féltávnál" a pótselejtezőt érő második helyen állhatna. Ugyanakkor vereség esetén már ötpontos hátrányban lenne aktuális riválisához képest, azaz messze kerülne a 2018-as, oroszországi világbajnokságtól. A csoportot Svájc vezeti százszázalékos teljesítménnyel.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×