Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.43
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Ecclestone a volt Ferrari-vezért támogatja

Bernie Ecclestone, a Formula-1 jogtulajdonosa szerint a francia Jean Todt a megfelelő ember a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöki posztjára, miután Max Mosley jelenlegi vezető mandátuma októberben lejár.

Az FIA-nak egy erős, tapasztalt, tehetséges vezetőre van szüksége. Jean a legjobban felkészült, legalkalmasabb ember erre az életbevágóan fontos pozícióra. Tisztelem azért, amit eddig elért, és tudom, hogy amit elhatároz, ahhoz minden körülmények között tartja magát - mondta pénteken Bernie Ecclestone.

Jean Todt az október 23-i választáson az 1981-es finn rali-világbajnokkal, Ari Vatanennel küzd majd meg az elnöki posztért.

A jelenlegi elnök, Max Mosley júniusban, a Formula-1-es csapatokkal kötött - a jövő évi szabályokra vonatkozó - megállapodás részeként azt mondta, nem jelölteti magát újra az októberi választáson. Július 15-én a brit a franciát javasolta utódjának, aki egy nappal később bejelentette, hogy megpályázza a tisztséget. Időközben a bahreini automobil szövetség is jelezte, hogy a korábbi Ferrari-csapatfőnököt támogatja, míg Vatanen mögött állítólag hét ország szövetsége áll.

Jean Todt 1993-tól 2007-ig volt a Ferrari vezetője, irányítása alatt az olasz istálló a konstruktőrök között nyolc világbajnoki győzelmet, a pilóták pontversenyében pedig hat vb-címet szerzett.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×