Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

A kuvaiti milliárdosnak nem kell a Liverpool

A kuvaiti konzorcium visszavonta a Liverpool labdarúgó-csapatára tett ajánlatát, ezzel nehéz helyzetben hagyva a klub amerikai tulajdonosait.

A világ 48. leggazdagabb emberének tartott Nasszer Al-Harafi biztosan nem lesz a Liverpool tulajdonosa. A kuvaiti milliárdos nem tudott megegyezni az angol együttest birtokló amerikai üzletemberekkel, akik túl magas árat kértek a klubért.

Tom Hicks 600 millió fontra becsülte a Liverpool értékét, míg Nasszer Al-Harafi 400 milliót lett volna hajlandó fizetni. Emellett az amerikai tulajdonosok bele kívánták venni a szerződésbe, hogy 400 millióért új stadiont is kell építeni a csapatnak.

Vitát váltott ki az is, hogy Tom Hicks 25 százalékos részesedést meg akart tartani, ám ezt nemcsak a kuvaiti konzorcium, hanem jelenlegi tulajdonostársa, George Gillett is ellenezte, ugyanis úgy véli, ha befektető érkezik, akkor teljes mértékben és együttesen kell kivonulniuk.

Egy éven belül egyébként már másodszor próbálkoztak a kuvaiti családra "sózni" a csapatot, és tavaly tavasszal Gillett tárgyalt velük erről. Júliusban azonban a kuvaitiak magyarázat nélkül kivonultak a tárgyalásokról.

Az amerikai tulajdonosoknak azért sürgető befektetőt találni, mert 350 millió fontos hitelt kell törleszteniük. Korábban ebből a pénzből erősítették meg az együttes Fernando Torresszel is.

George Gillett és Tom Hicks 2007 februárjában vette meg a Liverpool labdarúgó-csapatát 220 millió fontért, és vállalták, hogy 215 millióért új stadiont építenek. A 60 ezres aréna tervei el is készültek, de a pénzügyi krízis miatt egyelőre elhalasztották az építkezés megkezdését.

A két amerikai üzletember szerepvállalása ellen szinte a kezdetektől fogva tiltakoztak a liverpooli szurkolók. Tavaly januárban az Aston Villa elleni bajnoki amellett demonstráltak a drukkerek, hogy Gillett és Hicks adja el részesedését egy dubaji konzorciumnak, a nemzetközi befektetésekkel foglalkozó Dubai International Capital nevű cégnek, amelynek vezetője nem titkoltan rajong a csapatért. 2008 márciusában Gillett állítólag meg is egyezett részvényei 98 százalékának eladásáról a dubaji társasággal, de Hicks megakadályozta az üzletet.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×