Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Esküt tettek az olimpikonok

Ünnepélyes keretek között esküt tettek a pekingi olimpiára és paralimpiára készülő magyar sportolók a Vígszínházban. Az eseményen részt vett Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc kormányfő is.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság vezetője arról beszélt: a sportolók a magyar zászló, az államfő, a szülők, edzők és sporttársak, de mindenekelőtt saját maguk előtt tesznek fogadalmat arra, hogy a 29. olimpiai játékokra a legjobb tudásuk szerint, tiszta eszközökkel készülnek, és így képviselik Magyarországot.

Sólyom László köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy bekerülni a magyar olimpiai csapatba már maga is nagy dicsőség, hiszen hosszú és kitartó munka és nemzetközi szintű eredmény kell ehhez is. Az államfő az ünnepségen átnyújtotta a köztársaság lobogóját Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakozónak, a csapat zászlóvivőjének.

Az eskütételkor a társak nevében Igaly Diána sportlövő és Biros Péter vízilabdázó olimpiai bajnok, valamint Farkas László kerekesszékes teniszező tett fogadalmat.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×