Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.74
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Kuznyecova túl nagy falat volt Szávaynak

A negyeddöntőben búcsúzott egyesben Szávay Ágnes az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Az alig 19 éves magyar játékos 6:1, 6:4-re veszített a negyedik helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovával szemben.

Bár Szávay Ágnes nem tűnt túlzottan megilletődöttnek, az első három játékot elveszítette. Saját adogatását annak ellenére sem tudta hozni, hogy próbálta ráerőltetni akaratát az orosz klasszisra.

A negyedik gém már jobban sikerült, Szávay ászt ütött, megnyerte a játékot, az ötödikben pedig 30:0-ra vezetett, de Kuznyecova fordítani tudott.

A szett hátralévő részében a negyedik helyen kiemelt orosz versenyző keveset hibázott, kifejezetten jól teniszezett, így 6:1-re negnyerte az első felvonást.

A második játszma ott folytatódott, ahol az első véget ért. Szávay sokat hibázott, Kuznyecova - immár harmadjára - elvette a kiskunhalasi tehetség adogatását, majd hozta a sajátját.

Szávay a harmadik gémben ugyan jobbnak bizonyult, de ezután riválisa 40:0-vel zárt. 3:1-es Kuznyecova-vezetés után kiegyenlítettebbé vált a játék. Innentől a különbség nem változott, az orosz sztár 6:4-re nyert.

Kuznyecova honfitársával, Anna Csakvetadzéval küzd meg a fináléba kerülésért, míg Szávay párosban - a cseh Vladimira Uhlirovával az oldalán - játszhat a csütörtöki elődöntőben a Csan Jüng-csan, Csia Jüng-csuang tajvani duó ellen.

Szávay Ágnes egyesben elért eredményével 150 ezer dollárral gazdagodott.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×