Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
323.13
bux:
148784.68
2026. november 4. szerda Károly

Kínos debreceni zakó

Még a gyenge magyar labdarúgáshoz hozzászokott hazai drukkereknek is csalódást okozott a Debrecen bemutatkozása a nemzetközi porondon. A Loki hazai pályán 1-0-ra kikapott a svéd Elfsborgtól a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén.

A magyar bajnok Debrecen harmadszor vágott neki a BL-selejtezőknek. Az első idényben, még 2005 nyarán emlékezetes mérkőzéseken jutott túl a horvát Hajduk Split együttesén, majd kiesett a Manchester Uniteddel szemben. Tavaly nem jutott túl első ellenfelén, a macedón Rabotnicski túl erősnek bizonyult a Debrecen számára.

A Loki ezúttal skandináv ellenfelet kapott, a svéd bajnok Elfsborg együttesét. A Boras városából érkező gárda a második helyen áll jelenleg hazája bajnokságában, valamivel túl az idény felén.

Már a találkozó elején látszott, hogy a svédek "játékban vannak": az első néhány percben több veszélyes támadást is vezettek, ám ezután fokozatosan átvette az irányítást Miroslav Beranek alakulata. A mezőnyfölénnyel azonban nem tudott mit kezdeni a hajdúsági együttes, igazi gólhelyzetig nem is jutott el, így a szünet előtt nem változott az eredmény (0-0).

A fordulást követően is a Debrecen kezdeményezett többet, de a svédek rendkívül jól tömörültek saját kapujuk előtt, így szinte lehetetlen volt helyzeteket kialakítani. A vendégek csak ritkán jöttek előre, de az egyik ilyen alkalommal élni tudtak.

A 65. percben nem figyelt a debreceni védelem: egy bal oldali támadás után Alexandersson jó ütemben az ötösön álló Mobaeckhez passzolt, a középpályás pedig a hálóba tuszkolta a labdát (0-1).

Vezető gólját követően az Elfsborg még inkább visszaállt védekezni, a Debrecen pedig képtelen volt gólt szerezni a hátralévő csaknem fél órában.

A visszavágót jövő szerdán rendezik Svédországban, a Loki számára meglehetősen ismeretlennek tűnő műfüves pályán. A magyar bajnoknak bravúrra van szüksége a továbbjutáshoz.

Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×