Infostart.hu
eur:
363.7
usd:
323.27
bux:
147556.76
2026. november 4. szerda Károly

Szávay szenzációs sikere

Szávay Ágnes nyerte a 145 ezer dollár összdíjazású palermói salakpályás női tenisztornát, miután a döntőben fölényesen, 6:0, 6:1-re győzött a német Martina Müller ellen.

Szávay Ágnest nyolcadikként, Müllert pedig másodikként emelték ki, ehhez képest a magyar versenyző nagyon simán nyert jelezve, hogy nem irreális célkitűzés számára a következő hónapokban-években a legjobbak közé kerülés.

Szávay Ágnes korábban két éve Modenában már találkozott német riválisával, akkor szintén két játszmában, de lényegesen szorosabb összecsapáson 7:6, 6:4-re nyert.

A 18 éves magyar versenyzőnek ez volt pályafutása első sikere WTA-tornán. A női világranglistán ezen a héten az 53. volt, a mostani győzelemmel közelebb került ahhoz, hogy kiemelt lehessen az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Várhatóan már hétfőtől a legjobb negyven között lesz.

"Pályafutásom eddigi legnagyobb sikerének tartom ezt a tornagyőzelmet. Az orosz Bicskova elleni találkozó volt a legnehezebb, a lengyel Radwanska elleni pedig a legfontosabb. Két éve ugyanis, a wimbledoni junior elődöntőben utóbbitól kaptam ki, és azóta készültem a visszavágásra. A játék nagyon jól ment. Este már utazom is tovább, kedden a Bad Gastein-i tornán lépek pályára" - mondta Szávay Ágnes a siker után.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×