Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
323.69
bux:
147244.1
2026. november 4. szerda Károly

Gyurta mellékes számában is csúcsot döntött

Meglett a magyar úszóválogatott harmadik arany-, első ezüst- és negyedik bronzérme is a belgiumi ifjúsági Európa-bajnokságon: a negyedik versenynapon 100 pillangón nyert Tompa Orsolya Kovács Emese előtt, míg Balog Gábor 200 háton végzett harmadikként.

Az antwerpeni korosztályos viadalon a szombatot kettős magyar siker aranyozta be, ami amúgy várható is volt, hiszen az elődöntőben Kovács Emese az első, Tompa Orsolya pedig a harmadik időt produkálta. Más kérdés, hogy a fináléban aztán fordított sorrendben érkezett célba a két tehetség.

"Megérdemelték a sikert, Emesének és Orsolyának is lett így egy-egy aranya, jogos a büszkeség, mindkét lány alaposan megküzdött a sikerért" - értékelt a helyszínről Güttler Károly utánpótlás-kapitány.
 
A 200 méteres mellúszás friss kontinensbajnoka, Gyurta Dániel kiegészítő számában, 100 mellen az előfutamokban és az elődöntőben sem talált legyőzőre. Az olimpiai ezüstérmes versenyző egyúttal  megjavította a szám korosztályos Európa-csúcsát is. A korábbi csúcstartó orosz Komornyikovnál (1999) nyolc századmásodperccel ért gyorsabban célba.

"Ha a győzelemnek nem is feltétlenül, de a dobogónak meg kell lennie" - hangzott a kapitányi elvárás.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A gyenge nemzetközi hangulattal szemben Európában erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×