Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Király elhagyja a Crystal Palace-t

Biztosan távozik az angol másodosztályú Crystal Palace együttesétől Király Gábor, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kapusa.

"A múlt héten beszéltem Gáborral, mindent tisztáztunk. Két kapussal is szerződésben állunk, az ő kontratusa pedig júliusban lejár, ezért úgy döntöttem, mehet" - nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Peter Taylor vezetőedző.

"Szeretném megköszönni Gábornak a szezon második felében nyújtott teljesítményét. Nehéz döntés volt elengednem őt" - folytatta a szakember.

A 31 éves Király három évvel ezelőtt, a német Hertha BSC-től érkezett a londoni alakulathoz és azóta 111 mérkőzésen lépett pályára.

"Igazából én már egy hónappal ezelőtt értesültem a döntésről, amely elsősorban gazdasági volt, hiszen jelenleg a klub büdzséjébe nem férnék bele. A szövetség két évig biztosít egy bizonyos összeget minden élvonalból kiesett csapat számára, ez nálunk most járt le, így a vezetőknek is el kellett gondolkodniuk a további stratégián" - nyilatkozott az MTI-nek a kapus.

A 70-szeres válogatott kapus a távirati irodának elmondta: legszívesebb továbbra is a szigetországban folytatná pályafutását, de adott esetben szívesen visszatérne a Bundesligába is.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×