A tanácskozást a MOB kezdeményezte, elsősorban a 2008-as pekingi olimpia kvalifikációs versenyeinek közelgő sorozata miatt. A több mint kétórás ülés elején "számháború" zajlott Schmitt Pál MOB-elnök és Lányi András, az ÖTM főosztályvezetője között.
A szövetségek felélték tartalékjaikat
Schmitt Pál az athéni ötkarikás játékok előtti utolsó évet, 2003-at vette összehasonlítási alapnak, s azt mondta, négy éve 2,3 milliárd forint jutott az előkészületekre, míg most ez az összeg 1,5 milliárd forint. Hangsúlyozta, például körülbelül ötször drágább eljutni Pekingbe tesztversenyre, mint Athénba - nem beszélve arról, hogy már ebben az esztendőben jelentkeznek előzetes költségek, így például szállásfoglalás.
A MOB első embere kijelentette, a szövetségek tartalékaik már eddig is hitelek felvételére kényszerültek, pedig a kvalifikációs versenyek jelentős része 2007-ben lesz. Szerinte a pekingi részvételre készülő 450 magyar sportoló közül 350-nek szociális gondjai vannak.
Hozzátette: a magyar gazdaság nem képes kompenzálni a hiányzó állami forrásokat. A Nemzeti Sporttanács is arra kéri a kormányt, hogy további forrásokat nyisson meg a sport számára.
Idén kevesebb jut a sportra
A szabadságon lévő, külföldön tartózkodó Elbert Gábor sport-szakállamtitkárt helyettesítő Lányi András azt hangsúlyozta, hogy miközben a sportra idén összességében kevesebb jut, mint tavaly, a versenysportra - benne az ötkarikás előkészületekre - több, összesen 2,456 milliárd.
A nagyobb tételeket említve azt mondta, a legutóbbi minisztériumi javaslat alapján a pénzből közvetlen ötkarikás felkészülésre 1,51 milliárd, a szövetségek támogatásra pedig - a Nemzeti Sportszövetségen (NSSZ) keresztül - 480 millió jutna.
Az államtitkárság nem fogadta el az első tervet
A sportköztestületek (MOB, NSSZ, Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége, Sportszervezetek Országos Szövetsége és a Magyar Paralimpiai Bizottság) első felosztási tervét az államtitkárság nem fogadta el, az olimpiai felkészülés támogatási összegére tett javaslatot - amely 1,7 milliárd volt - lecsökkentette 1,414 milliárdra.
Ezt a köztestületek nem kívánják elfogadni, és most zajlik az új rendszer kidolgozása, amelynek első komolyabb lépése volt a pénteki eszmecsere.
A Forma-1 szálka a szövetségek szemében
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke megemlítette: gyalázatnak tartja, hogy a mogyoródi Forma-1-es futam a tavalyihoz képest további 400 millió forinthoz jut.
Csötönyi Sándor felvetette, hogy a Forma-1 összegei egyáltalán miért szerepelnek a sportköltségvetésben, és annak a véleményének adott hangot, hogy ezt a 400 milliót a magyar sportolókra kellene költeni.
Schmitt Pál hozzátette: a Forma-1-es tétel irritálja a szövetségek képviselőit, szerencsés lenne, ha ez nem a sportra szánt összeget terhelné.




