Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Sorozatban harmadszor maradt nyeretlen a Debrecen

A csak hétfőn pályára lépő Zalaegerszeg volt az igazi nyertese a labdarúgó NB I 11. fordulójában eddig lejátszott mérkőzéseknek. Az MTK veresége után nem tudott nyerni a Debrecen sem.

Immár tartósnak mondható a bajnok debreceniek válsága. A bajnok legutóbbi öt mérkőzéséből csak egyet nyert meg, legutóbbi három találkozóján pedig nyeretlen maradt.

Ilyen rossz sorozata nem akadt a Lokinak, amióta felült a magyar futball trónjára. Különösen szembetűnő a csapat gyenge idegenbeli mérlege: vendégként öt mérkőzésen már tíz pontot veszített a csapat. A jelek szerint a cseh Miroslav Beránek szerződtetése egyáltalán nem hozta meg a remélt eredményt, a csapat korábban jobban teljesített az elsősorban a gyenge nemzetközi szereplés miatt menesztett Supka Attilával.

Győrben egy egykori debreceni edző (Pajkos János) és játékos (Bajzát Péter) is várt a Lokira. Nem voltak azonban a meccs hősei, hanem a zöld-fehérek kapusa, a szerb Sztevanovics, aki az utolsó pillanatokban kivételes bravúrral hárította Halmosi kísérletét.

A REAC nyerhetett volna a Kaposvár ellen, ha - rossz szokásához hűen - nem esik össze a találkozó végén. Torma Gábor révén vezettek a rákospalotaiak, a 87. percben emberelőnybe is kerültek, de a vajdasági Oláh Lóránt az utolsó pillanatokban góllal ünnepelte első, magyar állampolgárként játszott mérkőzését.

Az újonc Paks élvonalbeli története során másodszor szerzett idegenben három gólt. Ám amíg a REAC ellen négyet kapott, most jobban védekezett, s így feltétlenül megérdemelten győzött Sopronban. A hazaiak az első félidőben sok helyzetet hagytak ki, a másodikban már helyzetbe sem nagyon kerültek. Vereségével a Sopron a 14. helyre csúszott vissza.

Csepelen a Pécs szerencsés győzelmet aratott az új edzővel, Supka Attilával még pontot sem szerzett Honvéd ellen.

Az Újpest továbbra sem játszik meggyőzően, de a Kaposvár elleni egygólos vereség után most egygólos győzelmet aratott a Vác ellen. A fiatal csapat gólját "öregek" szerezték: Erős Károly passza után Kovács Zoltán küldte a kapuba a labdát.

Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×