Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.96
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Újabb negyven millárd dollár infrastruktúrára

Elégedetten nyilatkozott a 2008-as pekingi játékok előkészületeiről Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

"Nagyon pozitív jelentéseket kapok az építkezésekről, és jó értesülni arról, hogy miként körvonalazódnak a versenyhelyszínek. Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy már csak alig két év van hátra a megnyitóig, tehát igencsak szorít az idő" - mondta a belga sportvezető.

A kínai szervezők azt ígérik, hogy már jövőre elkészül minden létesítmény, ráadásul a kormány az eredetileg eltervezetthez képest további 40 milliárd dollárt folyósít az infrastruktúra fejlesztésére.

"A beruházások mostanában kerültek a tervezőasztalról a kivitelezési szakaszba, és biztos vagyok benne, hogy a rendezők minden követ megmozgatnak a siker érdekében" - tette hozzá Rogge.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×