Infostart.hu
eur:
368.29
usd:
317.69
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Gyurta: hasmenés, Cseh: torokfájás

Kovács Ágnes remekelt, Cseh László és Gyurta Dániel viszont megbetegedett az úszók Budapest-bajnokságának második napján.

A Széchy Tamás Uszodában rendezett viadalon, vasárnap Kovács Ágnes teljesítménye volt isgen meggyőző, Kiss László szövetségi kapitány szerint az olimpiai bajnoknő 50 és 100 méter mellen elért ideje szép reményekre jogosít.

A szakvezető Szepesi Nikolett 200 háton és Molnár Ákos 200 mellen nyújtott produkciójával is nagyon elégedett volt.

A július 26-án kezdődő Eb-n Kovács Ágnes mellett szintén aranyérmes esélyes Cseh Lászlót ugyanakkor edzőjével, Turi Györggyel egyetértésben hazaküldte Kiss László a délelőtti előfutamokról.

"Lacikának megint előjött a torokfájása, egyébként is hűvösebb volt a víz reggel, ezért azt mondtam, most inkább kímélje magát, menjen haza, egye a mézet, mert sokkal fontosabb, hogy hétfőtől a balatonfűzfői edzőtáborban egészségesen kezdjen, mint hogy itt ússzon, aztán még betegebb legyen" - közölte Kiss.

A szakvezető jelezte: az egész szezon legfontosabb edzőtáborozására vonul el a keret egy része két hétre. A másik része az ifjúsági Eb-re utazik, közülük ugyanakkor hiányozhat Gyurta Dániel.

Az olimpiai ezüstérmes ugyan elérte azt a kort, amikor indulhat a korosztályos kontinensviadalokon is, de két nappal a mallorcai indulás előtt veszélybe került a 17 éves versenyző szereplése.

Gyurta délelőtt még úszott, délutánra azonban súlyos hasmenéssel ágynak dőlt, és egyelőre nem tudni, mekkora a baj. Bár a 200 méter mell csak vasárnap esedékes, Kiss László amondó, "ha egy úszóból három napig minden kijön, az olyan, mintha agyonütnék, akkor nem érdemes rajthoz állnia, azaz egyelőre csupán reménykedünk."

A Budapest-bajnokság kapcsán a szervezők, edzők, versenyzők kiemelték, hogy az Eb-helyszín első tesztelése jól sikerült, mindenki hasznos tapasztalatokkal  gazdagodott.
   
Kiss László hangsúlyozta azt is, hogy "az olyan szakosztályok, mint a válogatott gerincét adó Kőbánya SC tagjai, eddig fedettben edzettek, harminchármas medencében, most nyitott ötvenesben úsztak, ami teljesen más, ezért is volt fontos ez a verseny."

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×