Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
315.2
bux:
0
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Michael Schumacher a Renault-nál?

Német lapértesülés szerint jövőre Michael Schumacher, a Ferrari pilótája foglalhatja el a címvédő spanyol Fernando Alonso megüresedő helyét a Forma-1-es Renault istállónál.

A Bild című napilap úgy tudja, hogy Flavio Briatore, a francia csapat főnöke már felvette a kapcsolatot a hétszeres világbajnok menedzserével.

"Már régóta ismerjük egymást, sokat beszélgetünk. Flavio azt javasolta, hogy mielőtt Michael hosszabbítana a Ferrarival, találkozzunk és tárgyaljunk" - mondta a rámenőssége miatt csak "Mr. Húsz Százalék" becenéven emlegetett Willi Weber a Bildnek.

Alonso már korábban aláírt a McLarenhez, a német sztár pedig azt mondta, hogy csak az idény közepén dönti el, golytatja-e pályafutását. Igaz, akkor még hozzátette, csakis a Ferrarival képzeli el a jövőjét.

Minden idők legsikeresebb Forma-1-es pilótája 1994-ben és 1995-ben a Benettonnal - éppen Flavio Briatore irányításával - lett világbajnok, majd a maranellói istállóhoz került, és néhány nehezebb év után 2000 és 2004 között ötször nyerte meg a pontversenyt.

"Amikor ezeket a történeteket hallom, csak azt tudom válaszolni: szóbeszédeket nem kommentálok" - mondta Michael Schumacher.

Címlapról ajánljuk

Több ezer hősi halottat exhumáltak Magyarországon

A 2010-es évek eleje óta mintegy 2400 második világháborúban hősi halált halt katona, közöttük több mint 1500 magyar honvéd exhumálása történt meg Magyarországon. Továbbá 2024-ben egy olyan közös német-magyar tömegsírt is feltártak Baján, amelyben 1089 katona volt eltemetve – közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM).
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Tisza-kormány: ismét megszólalt Unger Anna, sztrájk jöhet az iskolákban

Tisza-kormány: ismét megszólalt Unger Anna, sztrájk jöhet az iskolákban

Az NVVH elnöke, Unger Anna az elnökhelyettesi pozíciók mielőbbi betöltését nevezte elsődleges feladatának, míg Magyar Péter miniszterelnök közölte, hogy nem kívánnak minden vezetői kinevezést társadalmi szavazásra bocsátani. A kormány több fronton is lépéseket tett: mindössze 17 nap alatt elkészült a dunai fenékküszöb első üteme a paksi atomerőmű működésének biztosítására. Lezárult a közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolása, mintegy 100 milliárd forint értékű vagyon visszakerülésével. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sztrájkokkal fenyeget, ha nem rendezik az oktatást segítő dolgozók bérét, miközben a megígért 25 százalékos emelésről még nem született konkrét döntés. A szociális tűzifakeret megduplázása és a tűzifa áfájának 5 százalékra csökkentése is a kormány intézkedései között szerepel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×