Simán kikaptunk az amerikaiaktól
A magyar női kosárlabda-válogatott barátságos mérkőzésen 93-67-re kikapott az olimpiai bajnok amerikai csapattól Győrött.
„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt három nappal
Barátság-kőolajvezetékSzlovákia műholdfelvételt lobogtatva tagadja az „oroszozást”
bajnokok ligájaArne Slot szerint túlélő üzemmódban játszott a Liverpool
Magabiztos tévedésekMilliószámra hibázhat a Google AI-ja
Míg a világ végre demokratizálódni kezdett, Magyarország ebben is különutas
Az Economist Intelligence Unit (EIU) éves Demokrácia Indexe nyolc éven át tartó csökkenést követően a pontszámok stabilizálódását mutatja 2025-ben, ami a demokrácia globális eróziójának megállására utal. Az országok közel háromnegyedének pontszáma az elmúlt évben változatlan maradt vagy javult, és a globális index 0,02 ponttal emelkedett – ez az egyik legnagyobb növekedés 2012 óta. Magyarország azonban kevesebb pontot gyűjtött, mint az előző felmérésben és - öt helyet lecsúszva, „hiányos demokráciaként” - 55. lett a 167 országot számláló listán.
Szenzáció! Magyar versenyzőt igazolt az F1-es csapat akadémiája, egyenes az út a Száguldó Cirkuszba?
Sporttörténelmi mérföldkőhöz érkezett a 13 éves magyar gokartversenyző, Nagy Roland: csatlakozott ugyanis az Aston Martin Forma-1-es istálló utánpótlás-akadémiájához.
Israeli attacks on Lebanon 'grave violation' of US-Iran ceasefire, Iranian minister tells BBC
The US and Iran announced a ceasefire on Tuesday - but Israel continued hitting Lebanon, killing 203 people on Wednesday according to local officials.






