Infostart.hu
eur:
377.01
usd:
323.67
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes

Nyilasi Tibor nem lesz szövetségi kapitány

Hosszú tárgyalássorozat után pénteken véglegesen eldőlt, hogy Nyilasi Tibor nem vállalja a magyar labdarúgó-válogatott irányítását.

A korábbi ferencvárosi játékos, majd tréner szinte valamennyi közvélemény-kutatás, szavazás szerint az első helyen végzett a szurkolók körében és Kisteleki István, az MLSZ elnöke is őt szerette volna a csapat élén látni.

A szakember jelenleg is az MLSZ alkalmazottja, a 19 éven aluli korosztályos együtteseknél folyó szakmai munkát koordinálja, és - mint mondta - azért nem vállalta a felkérést, mert szeretné a fiataloknál elkezdett munkát eredményesen befejezni.

Kisteleki István innentől más jelöltekkel folytatja a tárgyalásokat. Az MLSZ elnöksége jövő csütörtöki ülésén még nem választ kapitányt, hanem arról határoz, hogy a jelöltek közül az elnök kivel kezdje el az érdemi egyeztetést.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt a kampányzáró gyűlése szombat este lesz Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Szerda hajnalban érkezett Donald Trump amerikai elnök bejelentése, hogy kéthetes tűzszünet született Iránnal, pénteken pedig tárgyalások indulnak a felek között Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban. Az Egyesült Államok erre az időszakra felfüggeszti a bombatámadásokat az iszlám köztársaság ellen, és Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Az iráni külügyminiszter közölte: a vízi útvonalon való biztonságos átkelésre úgy van lehetőség, ha az érintettek koordinálnak az iráni haderővel. Izrael bejelentette, támogatják a tűzszünetet Washington és Teherán között, a fegyvernyugvás viszont nem terjed ki Libanonra. Trump azelőtt egy órával jelentette be a tűzszünetet, hogy lejárt volna az a 10 napos ultimátuma, miszerint "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegetett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×