Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Két évre eltiltották a megbukott biatlonistát

A Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU) két évre eltiltotta Olga Piljevát, akit doppingolás miatt kizártak a téli olimpiáról. Az orosz versenyző továbbra is az ártatlanságát hangsúlyozza.

A Nemzetközi Biatlon Szövetség két évre eltiltotta Olga Piljevát, aki a torinói téli olimpián a női sílövők 15 km-es számában második lett, de ezüstérmét pozitív soppingtesztje miatt elvették. Anders Besseberg, az IBU elnöke elmondta, hogy meghallgatták a sportolót és az orvosát is az ügyben.

Piljeva az ítélet kihirdetése előtt úgy nyilatkozott, hogy soha életemben nem használt tiltott szereket. Az orosz klasszis megjegyezte, az egész egy óriási tévedés, majd hozzátette: privát orvosától egy sérülésére kapott egy általa ismeretlen készítményt.

Alekszandr Tyihonov, az orosz szövetség elnöke azt mondta, hogy ez nagy hiba volt. Kijelentette: Piljeva soha egy szóval nem mondta, hogy bármilyen gyógyszert szedne.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×