A harmadik negyedévben 0,7 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez viszonyítva - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. ez azt jelenti, hogy újra technikai recesszióba került az ország, ami akkor következik be, ha két egymást követő negyedévben visszaesik a teljesítmény.
Nagyjából fél éve nem érkezett uniós támogatás Magyarországra – írja az Index a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján. 2023. decembere óta 2024. június 26-ig mintegy 748 milliárd forint érkezett. A vitás ügyek miatt Magyarország egyelőre csak a keret alig több mint feléhez férhetne hozzá, az eddig megérkezett pénz a teljes összeg 8 százaléka.
Az új gazdaságpolitikai akcióterv részeként elindul a Demján Sándor Program, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen hajt végre a kormány – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton elmondta: a program célja, hogy megerősítse a kisvállalkozási szektort.
Visszavonta a Mol befektetési ajánlású, "Baa3" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings, amely a lépést saját üzleti megfontolásaival indokolta. A nemzetközi hitelminősítő a bejelentéshez nem fűzött ennél részletesebb indoklást.
Magyarország 4 ponton érintett az orosz Gazprombank elleni amerikai szankciók ügyében, de ezek közül háromra már meg is van a megoldást jelentő jogi konstrukció - közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a parlament gazdasági bizottságának ülésén kijelentette, így továbbra is biztosított az ország energiaellátása.
A magasabb kereslet és a kínálat-oldali bizonytalanságok miatt jelentősen drágult a földgáz Európában. A holland gáztőzsdén jelenleg 1,9 százalékos pluszban áll a jegyzés, amely 49 euró 3 cent/megawattóránál is járt. Utoljára tavaly októberben volt ilyen magas a földgáz ára.
Magyarországra és Ukrajnába utasították ki azt a két külföldi állampolgárt, akit terrorcselekmény tervezésével gyanúsítanak Szlovákiában – jelentette be a szlovák belügyminiszter. Korábban elhangzott, hogy egy szervezett csoport terepmegfigyeléseket végzett a gázvezetéknél vagy a Barátság kőolajvezetéknél, és nem csak Szlovákiában, hanem Magyarországon is.
Teljes jogú NATO-tagságot akar Ukrajna, nem alternatív tagságot – írta közleményében az ukrán külügyminisztérium. A tárca felhívta a budapesti memorandumot aláíró Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát, Franciaországot és Kínát, valamint az atomsorompó-szerződés részes államait, hogy már most támogassák Ukrajna meghívását a NATO-ba.
Kábelszakadás miatt ideiglenesen leállt az adatforgalom hétfőn éjjel a Finnországot Svédországgal összekötő távközlési vezetéken. A finn hatóságok vizsgálják az ügyet, de egyelőre nem indítottak bűnügyi eljárást. November eleje óta ez a harmadik ilyen jellegű meghibásodás a skandináv és a balti térségben futó távközlési kábelrendszerben.
Egy 725 millió dolláros fegyvercsomagot adományoz amerikai elnök az ukrán haderőnek – írja az Ukrainszka Pravda. Norvégia pedig légvédelmi eszközöket, ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépeket és katonákat küld Lengyelországba, az ukrán határhoz közeli repülőtér védelmére.
Dél-Koreában az államfő szükségállapotot rendelt el, néhány órával később a parlament egyhangúlag megszavazta a szükségállapot feloldását. A hadsereg azonban közölte: a szükségállapot mindaddig érvényben marad, amíg az elnök másként nem dönt. A dél-koreai elnök este közölte, a parlament döntése után kezdeményezi a szükségállapot feloldását. Korábban arra hivatkozott, hogy fel akarja számolni a kormányzati munkát bénító, Észak-Korea-barát államellenes erőket.
Közös bizottságot hozott létre a gázai ügyek rendezésére a palesztin Fatah mérsékelt párt és a Hamász iszlamista terrorszervezet. A Hamász azzal indokolta a javaslat elfogadását, hogy így a Gázai övezet lakossága rendezett módon juthat humanitárius segélyhez.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség arra számít, hogy bekerülhet a román kormányba. Kelemen Hunor elnök a Kossuth rádióban azt mondta: a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal együtt kormányzati többségük lehet a bukaresti parlamentben.
Bűnösnek mondta ki a Kúria garázdaság, testi sértés és választási rend megzavarása miatt Varju Lászlót. A DK parlamenti képviselője 900 ezer forintos pénzbüntetést kapott. A politikust hamarosan megfosztják az egyéniben megszerzett mandátumától. Az Újpest-Angyalföld egyéni választókerületben ezért a jövő év elején időközi választás lesz.
Lemondott elnöki tisztségéről Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke a szervezet rendkívüli ülésen. A testületnek ugyanakkor tagja marad. A bírói karon belül feszültséget okozott, hogy az OBT 8 tagja megszavazta az igazságügyi minisztérium javaslatát a bírák és az igazságügyi alkalmazottak fizetésemeléséről, és arról, a tárca a pénzért cserébe reformokat hajtson végre az igazságszolgáltatásban.
Nem gyűlt össze elég aláírás a kiemelt beruházások ügyében kezdeményezett népszavazáshoz –állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság. A kezdeményező LMP a magyar építészetről szóló törvény módosításával az akkumulátorgyarmatosítást szerette volna megakadályozni Magyarországon.
Még januártól sem lesznek kötelezőek a rákszűrések - erősítette meg a Belügyminisztérium a 24.hu-nak. A tárca szerint továbbra is csak önkéntes szűrések lesznek, a kötelező szűrés bevezetéséről még nincs döntés.