Infostart.hu
eur:
354.83
usd:
311.15
bux:
139149.95
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Nyitókép: Facebook/ Fonó Budai Zeneház/ Laszlo Kun aka coolturesnoobie

Százmillió a Fonónak – meg is van, mire költi

„A Fonó az elmúlt három évtizedben bizonyította, hogy olyan élő közösségi hely, amely értékek mentén alakítja vállalásait.”

Százmillió forintos állami támogatást kap a 30 éves Fonó Budai Zeneház idei programjainak megvalósítására – közölte az intézmény.

A közlemény szerint a támogatást bejelentő tájékoztatón Horváth László, a Fonó igazgatója elmondta: a támogatást kiemelt táncházas és népzenei programokra, valamint új kiadványokra fordítják, amelyek célja a magyar világzene és az alkotók nemzetközi ismertségének erősítése.

Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára azt hangsúlyozta: a Fonó az elmúlt három évtizedben bizonyította, hogy olyan élő közösségi hely, amely értékek mentén alakítja vállalásait.

„Azok, akik egykor a Fonóból indultak, ma kultúránkat meghatározó ismert művészek, alkotók, akik hagyományt ápolnak, közösséget teremtenek, és egyben világszínvonalat is képviselnek. Fontosnak tartjuk, hogy biztonság és kiszámíthatóság vegye körül az intézményt a következő időszakban is, amelyhez Magyarország kormánya támogatást nyújt” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Kocsondi Márk, Budafok-Tétény önkormányzati képviselője egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, milyen fontos szerepet játszik az intézmény a népzenei és táncházas hagyományok „továbbéltetésében” azzal, hogy otthont ad a magyar népzene és az 1970-es években indult táncházmozgalom közösségeinek.

A közleményben kitértek arra is, hogy az intézmény következő évadát a „városi falu” koncepció jegyében szervezi meg, amely egy élő, közösségi kulturális térként határozza meg az intézmény működését. Mint írták, a zeneház egyszerre koncerthelyszín, táncház, próbahely és élő közösségi tér. Hozzáfűzték, hogy az évad programkínálata a népzene, a világzene, a jazz, az improvizáció, a tánc és a kortárs művészet természetes együttélésére épül, lehetőséget teremtve a generációk találkozására és a hagyomány folyamatos megújulására.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány
napirend előtt

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×