Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
309.95
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Nyitókép: pexels

Ma van a színházi világnap

Számos teátrum programokkal készül az ünnepre. Az előadások előtt pedig felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét, amelyet az idén Willem Dafoe amerikai színész, színházcsináló írt.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. Több színház is programokkal készül a világnap alkalmából.

Színházlátogatók száma Magyarországon (ezer fő), 1995-2024
Színházlátogatók száma Magyarországon (ezer fő), 1995-2024

A budapesti Örkény István Színház rendhagyó, kísérleti produkció bemutatóját tartja pénteken: az Országkórus című előadást a Merlin épületében láthatja a közönség. Az egész estés esemény installációt, színházi előadást és közösségi kutatást ötvöz.

Az Erkel Színházban Ember Márk, a teátrum művésze a világnap alkalmából rekordkísérletre készül. A "dobbanarekord" keretében, a tervek szerint minimum 25 órán át fog folyamatosan musical szövegkönyveket felolvasni pénteken délután 4 órától.

A színházművészet sokszínű világába invitál a hétvégén az Essentia Artis programsorozat is: színésztréning, bábos népmese-előadás, interaktív mozgáspedagógiai bemutató, instant színészképző, történelmi musicalrészletek, VR-tér és tárlatvezetés is várja a közönséget pénteken és szombaton a Pesti Vigadóban.

Színházi előadások száma Magyarországon, 2000-2023.
Színházi előadások száma Magyarországon, 2000-2023.

A szolnoki Szigligeti Színházban egyetlen jeggyel két színházi élményben lehet része a közönségnek. A program a Mire felgördült a függöny című színháztörténeti előadással kezdődik, ezután pedig a nézők választhatnak, hogyan folytatódjon az este: megnézik az Erdő című nagyszínpadi előadást vagy bepillanthatnak A semmi ágán, avagy hagyj el, mert szeretlek című színműhelyes előadás főpróbájába.

A világnapot gazdag programmal ünnepli a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház: kávézás a színészekkel, három színházi előadás, jelmezkiállítás és Bihari József pályáját bemutató tárlat, valamint színházlátogatás is szerepel a kínálatban.

Az Újvidéki Színház a világnapon az egyik leginkább idézett, a volt Jugoszláviában kultikussá vált művet, A balkáni kémet mutatja be.

A színházi világnap alkalmából ítélik oda évente a Hevesi Sándor-díjat.

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja által alapított elismerést minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő kapja, aki sokat tett a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért. Az ünnep alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület is szakmai díjakat ítél oda.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×