Infostart.hu
eur:
353.15
usd:
309.12
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
Valerie Perrine a Lenny című filmben.
Nyitókép: Getty Images

Meghalt a Superman-filmek színésznője

Az Oscar-díjra is jelölt Valerie Perrine 82 éves volt.

Nyolcvankét éves korában elhunyt Valerie Perrine amerikai színésznő, akit 1975-ben Oscar-díjra jelöltek Bob Fosse Lenny című filmjében nyújtott alakításáért – írja a 24.hu.

A színésznő halálhírét egy filmkészítő barátja, Stacey Souther jelentette be, aki arra kérte Valerie Perrine tisztelőit, hogy adományozzanak pénzt a temetési költségekre. A barát elmondása szerint a színésznő végső kívánsága az volt, hogy a Forest Lawn temetőben helyezzék örök nyugalomra, de több mint másfél évtized Parkinson-kór elleni küzdelem után az anyagi tartalékai kimerültek.

Valerie Perrine-nél 2015-ben diagnosztizálták a Parkinson-kórt, és a betegséggel kapcsolatos tapasztalatairól Stacey Souther készített egy dokumentumfilmet, amelyet 2019-ben mutattak be.

Valerie Perrine revütáncosként kezdte karrierjét Las Vegasban, ahonnan egy tragikus balesetet követően távozott: fegyverkereskedő vőlegénye véletlenül szíven lőtte magát. Később Los Angelesben egy Jay Sebring nevű sztárfodrász párja lett, akit Charles Manson szektájának tagjai nem sokkal később meggyilkoltak Sharon Tate otthonában.

Valerie Perrine olyan filmekben kapott szerepet, mint Az ötös számú vágóhíd adaptációja, a The Last American Hero vagy a Lenny Bruce komikusról szóló életrajzi film, amelyben a szabad szájú főhős feleségét játszotta Dustin Hoffman oldalán.

Ezért az alakításért 1975-ben elnyerte a legjobb női alakítás díját a cannes-i filmfesztiválon, megkapta a BAFTA-t és Oscarra is jelölték.

Az 1970-es években a legnagyobb ismertséget a Superman-filmek hozták neki, amelyekben a Gene Hackman által alakított Lex Luthor barátnőjét, Eve Teschmachert játszotta. Valerie Perrine mások mellett szerepelt még Jack Nicholsonnal az Állj, határ! című, valamint Michael Caine oldalán A víz mindent visz című filmben is.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×