Infostart.hu
eur:
375.27
usd:
317.7
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke a Petőfi Sándor-emlékévről tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának Tükörtermében 2021. június 1-jén.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Bús Balázs: egyedi arculattal és önálló koncepcióval rendelkező fesztiválokat támogat az NKA

Megjelent az idei kulturális fesztiválok támogatására szóló felhívás. A Nemzeti Kulturális Alap Kollégiumának pályázatát 200 millió forint keretösszeggel írták ki, a beadási határidő június 27. Bús Balázs a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke az InfoRádióban azt mondta, hogy a mostani kerettel ötven és száz közötti rendezvény valósulhat meg a Kárpát-medencében

A Nemzeti Kulturális Alap kollégiumai az év elején megújultak. Áprilisra állt fel az összes intézmény, megújult a fesztiválkollégium is: megalakult a Közösségi Programok és Fesztiválok Kollégiuma Borsa Kata vezetésével, amely kiírta a 2025-ös évre a fesztiválpályázatot – tájékoztatta az InfoRádiót a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. Bús Balázs felidézte, hogy tavaly év végén már 700 millió forintot kaptak a fesztiválok.

A kisebb fesztiválok között most 200 millió forintot osztanak szét. Az igényelhető támogatás pályázatonként maximum 10 millió forint. A jövőben az a cél, hogy a fesztiválszervezők minél hamarabb megtudják, hogy mekkora támogatást kapnak a Nemzeti Kulturális Alaptól, ezért

2026-ra és 2027-re is előzetes kötelezettséget vállalnak a fesztiválok támogatására.

Bús Balázs ígérete szerint szeptember körül ki fogják kiírni a jövő évi pályázatokat.

A pályázat a Kárpát-medencében megvalósuló kulturális fesztiválokat érinti, a magyar és a határon túli fesztiválokat támogatja majd a kollégium. Az alelnök kiemelte, hogy településnapokat, gasztronómiai fesztiválokat, sportrendezvényeket nem támogat a mostani kiírásban az NKA. A pályázat főbb feltételei Bús Balázs ismertetése szerint, hogy a fesztivál időtartama legalább három egymást követő nap legyen, programkínálata napi több programot tartalmazzon, a rendezvény költségvetése Magyarország területén megvalósuló esetén legalább 7,5 millió, határon túli fesztivál esetén legalább 5 millió forint legyen. Fontos szempont még, hogy önálló koncepcióval és egyedi arculattal rendelkeznek és rendszeres időközönként, ismétlődően megrendezésre kerüljenek.

Az alelnök számítása szerint idén 50 és 100 közötti rendezvény kaphat támogatást az alaptól. Tavaly év végén a 83 pályázóból 69-et fogadtak el, akkor nagyjából a keretösszeg duplájára lett volna igény. A 2024-es források 63 százaléka vidéki fesztiválok szervezéséhez, 27 százaléka határon túli rendezvényeknek és mindössze 8-9 százaléka jutott a budapesti programoknak.

A részletes pályázati feltételek az NKA honlapján érhető el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Az Európai Bankhatóság (EBA) elindított el egy nyilvános konzultációt a hitelkockázati keretrendszer egyszerűsítéséről és értékeléséről szóló vitairatáról (Discussion Paper). A vitairat előzetes ötleteket vázol fel a hitelkockázati keretrendszer használhatóságának, hatékonyságának és egyszerűségének javítására, azzal a céllal, hogy szélesebb körű vitát ösztönözzenek arra irányulóan, hogy hogyan lehetne jobban strukturálni az EBA ezen a területen folytatott munkáját a jövőben. A beérkezett észrevételek alapján fogja az EBA felmérni a lehetséges egyszerűsítéséket a jövőbeli szakpolitikai munkája részeként. A konzultáció 2026. május 10-ig tart.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×