Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Unsplash.com

Megkezdődött a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Costa-Gavras Zenedoboz (Music Box) című alkotásának vetítésével megkezdődött a 7. Budapesti Klasszikus Film Maraton kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az Oscar-díjas görög-francia rendező, a rendezvény díszvendége a megnyitón személyesen mutatta be Arany Medve-díjas filmjét, amelyet 1989-ben rendezett. Costa-Gavras felidézte a film születésének történetét, a magyar származású forgatókönyvíróval, Joe Eszterhassal közös munkát.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke a megnyitón kiemelte: több mint száz filmet vetítenek a rendezvényen. A filmtörténet legcsodálatosabb alkotásaiból látható válogatás az elkövetkező napokban nagyvásznon - mondta, hozzátéve: többségüket kiváló minőségben felújítva mutatják be.

„A filmintézetnél kincsként tekintünk filmörökségünkre, ezért kiemelt küldetésünk, hogy ezeket a kincseket, az elmúlt 123 év magyar filmanyagát feltárjuk, felújítsuk, megőrizzük és élménnyé tegyük a nagyközönség számára” – mondta.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×