Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
325.85
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Gyászba borult az Operaház

Életének 86. évében szerdán elhunyt Berczelly István Kossuth- és Liszt-díjas érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze.

A Magyar Állami Operaház Berczelly Istvánt saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Berczelly István énektanulmányait Feleki Rezső, Jámbor László és Szabó Miklós irányítása alatt végezte, 1965-től a debreceni Csokonai Színház tagja volt, ahol első jelentős szerepe Don Giovanni volt. Az Operaházban 1968-ban Valentinként mutatkozott be mint vendég, két évvel később lett a színház tagja.

Noha 2000-ben nyugdíjba ment, 2016-ig még fellépett.

Magyarországra fókuszált karrierje alatt kezdetben lírai és Verdi-baritonszerepeket énekelt, majd ahogy hangja változni kezdett, Faragó András örököseként fokozatosan vette birtokba a basszbariton, esetenként a mély basszus szerepkört is, s vált generációjának egyik legjelesebb Wagner-interpretátorává.

Legfontosabb alakításai közé tartozott Luna gróf (A trubadúr), Renato (Az álarcosbál), Zakariás (Nabucco), Főinkvizítor (Don Carlos), Hermann (Tannhäuser), Wotan (A nibelung gyűrűje), Hans Sachs és Pogner (A nürnbergi mesterdalnokok), Kékszakállú herceg (A kékszakállú herceg vára) és Háry János szerepe.

Berczelly István számos elismerésben részesült, átvehetette a Bartók-Pásztory-díjat, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, a Székely Mihály- és Oláh Gusztáv-emlékplakettet, a Melis György-díjat és a Sudlik Mária-emlékdíjat, valamint beválasztották a Halhatatlanok Társulatába is.

Berczelly István Kossuth- és Liszt-díjas érdemes és kiváló művészt, a Magyar Állami Operaház örökös tagját és mesterművészét a Kulturális és Innovációs Minisztérium is saját halottjának tekinti - közölte a minisztérium.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×