Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Ferenc pápa (középen) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezik a Hősök terére 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Minden kiderült Ferenc pápa Kossuth téri miséjének zenei részéről

A másfél évvel ezelőtti látogatáskor még 2100 fős volt a kórus, most 312-re olvadt a létszám, de a felkészülési idő is ennyivel csökkent.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus után másfél évvel ismét Sapszon Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas karnagyot, a Nemzet Művészét kérték fel a budapesti pápai szentmise zenei vezetésére.

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója és művészeti vezetője a Magyar Kurírnak nyilatkozva elmondta, 312 válogatott énekes - köztük az iskolához tartozó 190 énekes - hangja csendül majd fel az április 30-ai szentmisén a Kossuth téren 9.30-kor, a mise "gerinceként" Kodály Zoltán Magyar miséje szól majd Koloss István ünnepi hangszerelésében.

Ismert, a kórus létszáma másfél éve 2100 fős volt, ám akkor - a koronavírus-járványnak is köszönhetően - két év volt felkészülni, ez alkalommal csak hetek, így a leszűkített énekkar részben otthon, egyedül tanulja a felcsendülő műveket, de a NEK tapasztalataiból sokat merít a karnagy, aki hozzátette, reméli, ezúttal is a Szentlélek lesz a főszereplő.

Fontosnak nevezte még az alkalmazkodási képességet, így arra is felkészülnek, ha egy liturgikus rész hosszabb vagy rövidebb lesz, "szükség van improvizációra, gyors döntésekre".

"Nagyon fontos, hogy a szent eseményeken

az Egyház azt mutassa meg, hogy ő kicsoda. Ne úgy akarjunk népszerűek lenni, hogy utánozzuk a világot,

hanem legyünk önmagunk, higgyünk abban, hogy nagy vonzerőnk van. (...) ne érjük be azzal, hogy így is jó lesz" - szögezte le.

A művek kiválasztásánál szempont volt, hogy a hívek minél több mindenbe be tudjanak kapcsolódni, a helyszínen énekfüzet is mindenkinek a kezébe kerül majd. Felcsendülnek továbbá Harmat Artúr, César Franck, Liszt Ferenc, Rahmanyinov és Marco Frisina szerzeményei is, ahogy népénekekkel is lehet találkozni.

A szentmise előtt félórás előkészület lesz, ezalatt jár körbe autón a pápa a Kossuth téren.

A kórust az Operaház zenekara kíséri.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×