Infostart.hu
eur:
379.42
usd:
322.11
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Forrás: Twitter/Milan Maric

Meghalt a világ legidősebb színésznője, hét nyelven beszélt, magyarul is tudott

Elhunyt 104 éves korában szerdán Branka Veselinovic, aki Szerbia legidősebb színésznője volt, és akit az amerikai Marsha Hunt tavaly szeptemberi halála óta egyben a világ legidősebb színésznőjeként tartottak számon.

Branka Veselinovic 1918-ban a vajdasági Óbecsén, az Osztrák-Magyar Monarchia egykori területén született, és 80 évig tartó művészi pályája során száznál is több színházi előadásban és több mint 50 tévésorozatban és filmben játszott. Művészeti és humanitárius munkáját számos elismeréssel és díjjal jutalmazták, így 1964-ben a rangos szerbiai Sterija-díjat is elnyerte.

A színésznő 1940-ig Újvidéken dolgozott, majd Belgrádba költözött, ahol az összes fővárosi teátrumban, így a Népszínházban és a Jugoszláv Drámai Színházban is emlékezetes szerepeket formált meg. Tehetsége a humor és a szatíra területén mutatkozott meg teljes fényében, országos népszerűségét is leginkább ennek köszönhette.

Hét nyelven beszélt, többek között magyarul is. Színészi munkája mellett az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) élethosszig tartó nagykövete volt.

Marsha Hunt amerikai színésznő 2022. szeptember 7-én, 103 éves korában bekövetkezett halála után Branka Veselinovicot számos forrás a világ legidősebb színésznőjeként tartotta számon.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×