Infostart.hu
eur:
379.62
usd:
321.62
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
A szlovén főváros, Ljubljana belvárosa 2020. október 20-án. Ettől a naptól kezdve a koronavírus-járvány miatt a szlovén kormány este 9 és reggel 6 óra között éjszakai kijárási tilalmat rendelt el az ország egész területére.
Nyitókép: MTI/AP

Óriási botrány – Hamis Picasso-, Matisse- és Degas-képekkel nyílt meg majdnem egy gigakiállítás

Az utolsó pillanatban fújták le.

Az Utazások című kiállításon a szlovén Boljkovac család magángyűjteményéből 160 műalkotást mutattak volna be, köztük Pablo Picasso, Henri Matisse, Joan Miró, Edgar Degas, Edvard Munch, Kazimir Malevics képeit. A tárlatot szerdán nyitották volna meg, azonban elismert szlovén művészettörténészek és festménybecsüsök szerint "nyilvánvaló hamisítványokról" van szó - írta a Delo című szlovén napilap.

Aleksander Bassin neves művészettörténész, a Ljubljanai Városi Galéria egykori igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: a festményeken rögtön látszik, hogy nem eredetiek. "Ehhez nem kell szakértőnek lenni, elég, ha valaki jártas a képzőművészetben" - mondta, hozzátéve: elképzelhető, hogy az említett alkotók valamelyikének lehetne grafikája Szlovéniában, de festményeik biztosan nincsenek.

Brane Kovic műkritikus szerint a gyűjtemény értéke meghaladná az egymilliárd dollárt, ha valódiak lennének a képek.

Pavel Car, a nemzeti múzeum igazgatója, akit még az előző kormány alatt neveztek ki az alkalmasságával kapcsolatos kételyek dacára, első reagálásában még kitartott amellett, hogy a művek eredetiek, szerinte a művészettörténészi közösség "elsietve" bélyegezte meg a festményeket hamisítványként.

A nap folyamán azonban rövid közleményben tudatta, miszerint "a közvélemény és a szakértők erős reakciója rádöbbentette, hogy hibákat követett el, köztük azt, hogy rossz személyre bízta a kiállítás megszervezését", és

"a múzeum és szakértőinek hírneve védelmében" lemond tisztségéről.

A fiaskót a kulturális minisztérium is vizsgálja. Asta Vrecko miniszter közleményében azt írta: ami a képek hitelességét illeti, ők nem tudnak véleményt mondani, az a szakértők feladata. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a kiállításért anyagi ellentételezés nem járt, de vizsgálják az ügyet.

Vrecko szerint a múzeum szakértői bizottsága nem volt hajlandó felvenni a kiállítást a nemzeti múzeum éves tervébe, az igazgató saját hatáskörében döntött annak megrendezéséről.

A gyűjtemény tulajdonosa, Niko Boljkovac azt mondta a Delónak, hogy a Gallus nevű kis magángaléria igazgatójaként az elmúlt 50 évben vásárolta a műveket különböző árveréseken, ahol aránylag alacsonyak voltak a kikiáltási árak. Ő segített összevásárolni az Autocommerce vállalat kollekcióját is, amelyet két évtizede mutattak be a Szlovén Nemzeti Galériában.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×