Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
321.7
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Központi Antikvárium

Elképesztő áron kelt el a Rejtő Jenő-ritkaság

7,5 millió forintért kelt el Rejtő Jenő második ismert dedikált kötete a Központi Antikvárium pénteki árverésén. Ilyen áron 20. századi magyar dedikációt még sosem ütöttek le. Az Antikvarium.hu könyvaukcióján pedig több mint egymillió forintért talált gazdára egy kézjeggyel ellátott Gárdonyi- és egy Jókai-regény.

Tavaly óta az első személyes részvétel mellett megtartott árverést rendezte meg a Központi Antikvárium múlt pénteken a Festetics Palotában, ahol több tucat műgyűjtő jelent meg – mondta az InfoRádiónak Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő, könyv- és térképgyűjtő, aki maga is részt vett az árverésen.

„A szkeptikus véleményekre rácáfolva, bár talán kevesebben voltak, mint tavaly–tavaly előtt, de még lelkesebben licitáltak az érdeklődők – tette hozzá. – Így végül

a 65 milliós összleütési érték meghaladta a korábbi évek átlagát. Sőt, ezt majdnemhogy egy képárverés is megirigyelhetné.”

A dedikált könyvek áremelkedését elsősorban az hajtja, hogy mindenki szeretne valami egyedit vásárolni, hiszen nincs két egyforma dedikáció, magyarázta a szakértő.

A múlt pénteki árverésen 800 ezer forintos kikiáltási ártól indulva 7,5 millió forinton állt meg Rejtő Jenő második ismert, Piszkos Fred közbelép... (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára) című dedikált kötete.

Ilyen áron 20. századi magyar dedikációt még sosem ütöttek le.

„Rejtő-dedikáció gyakorlatilag nem fordult elő az antikváriumi gyakorlatban. Én negyven éve járok árverésekre, de még nem találkoztam vele – fogalmazott Korányi G. Tamás. – Úgyhogy mindenki fogadásokat kötött, hogy a 800 ezer árról indított kötet vajon mennyiért fog elmenni. Én 3 milliót tippeltem, de voltak 5, illetve 10 milliós tippek is. Ehhez képest, nagy licitharc után a 7,5 millió forintos leütési ár, vagyis a majdnem tízszeres áremelkedés óriási tapsot váltott ki.”

A könyvet egy fiatalember vásárolta meg, aki egyébként nem szokott aukciókra járni, és mint kiderült, nem könyvgyűjtő, hanem Rejtő-rajongó.

Az aukció legmagasabb áron elkelt tétele egy 1861-ben, Edinburgh-ban készül, Johnston-féle éggömb volt, ami állványzattal együtt több mint egy méter magas, így akár egy lakás, akár egy könyvtár dísze is lehet. Korányi G. Tamás megfogalmazása szerint, a 8 milliós kikiáltási ár ellenére volt még fölfelé licit, és végül 9 millióért kelt el.

Az Antikvarium.hu tizenharmadik tematikus online könyvaukcióján sokat értek Gárdonyi Géza Szunyoghy Miatyánkja című regényének és Jókai Mór Erdély aranykora című regényének dedikált példányai is, amelyek egymillió forintnál magasabb áron keltek el.

Az Antikvarium.hu könyvaukcióján Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című karcolatfüzérének egy korabeli példányára licitáltak a legtöbben: a Vértes Marcell rajzaival illusztrált kötet végül 600 101 forintos árat ért el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×