Infostart.hu
eur:
363.7
usd:
318.73
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
A Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája (MŰPA) kora esti kivilágításban a Duna-parton. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTI/Jászai Csaba

Korábban indul az új évad a Nemzetiben

Már augusztus 3-án megkezdődik a következő szezon a Nemzeti Színházban, amelynek a most záruló évadban, a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet kihirdetéséig csaknem 75 ezer nézője volt.

Vidnyánszky Attila igazgató a társulat évadzárásán a félbeszakadt évadról elmondta: 237 saját előadást játszottak, 19 belföldi és 20 külföldi vendégjátékon volt a színház. A társulati ülésen a Farkas-Ratkó-díjat - amelyet a Pesti Magyar Színház és az új Nemzeti Színház társulatai évente, felváltva szavaznak meg egy-egy társulati taguknak - Berettyán Sándor vehette át.

A színház saját alapítású díjai közül - szintén a társulat szavazatai alapján - a Szörényi Éva-díjat Udvaros Dorottya színművész, a Sinkovits Imre-díjat Rátóti Zoltán színművész, a Németh Antal-díjat Pintér Szilvia, a teátrum ifjúsági programfelelőse és színházpedagógusa, a Kulissza díjat pedig Madácsi Béla díszítő és zenekari altiszt nyerte el.

Vidnyánszky Attila elmondta: az évad nagyon jól indult, az esztergomi bazilika előtt is eljátszhatták a Csíksomlyói passiót. A tervek szerint a jövő évad elején - a gyulai Márai-bemutató, A kassai polgárok augusztus 16-i premierje után - Debrecenben augusztus 26-án a Református Nagytemplom előtt játsszák el újra a Csíksomlyói passiót, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös produkciót.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása a Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a debreceni Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. közös sajtótájékoztatóján a debreceni Kölcsey Központban 2020. június 22-én. A Csíksomlyói passió című darabot augusztus 26-án Debrecenben, a Református Nagytemplom előtti Kossuth téren adják elő.
MTI/Czeglédi Zsolt
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása a Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a debreceni Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. közös sajtótájékoztatóján a debreceni Kölcsey Központban 2020. június 22-én. A Csíksomlyói passió című darabot augusztus 26-án Debrecenben, a Református Nagytemplom előtti Kossuth téren adják elő. MTI/Czeglédi Zsolt

A március óta bezárt színház elmaradt előadásait pótolják az ősszel, az idei MITEM azonban elmarad, a következő nemzetközi fesztivált tavasszal rendezik meg. A Forró mezők és a Tizenhárom almafa című produkcióval kezdik a szezont.

Az igazgató kiemelte, hogy megkapták a 2023-as színházi olimpia rendezési jogát, a nemzetközi esemény előkészületei már ősszel elkezdődnek. Kitért arra is, hogy elindították a Déryné Programot és olyan településekre is eljuttathatják a színházi produkciókat, ahol eddig nem láthattak színvonalas előadásokat az emberek. A program keretében eddig hat produkció létrehozását támogatják és 42 előadást juttatnak el az ország különböző pontjaira, emellett megalakult és elkezdte a próbákat a Déryné Társulat is - sorolta az eredményeket, kiemelve: eddig négyszáz település jelentkezett, hogy fogadna előadásokat. Az igazgató új tagként köszöntötte a Nemzeti Színházban Szász Júliát, aki a Kaposvári Egyetem színművész szakának elvégzése után szerződött a társulathoz. A színészt eddig is több előadásban láthatta a közönség. A jövő évadban az első nagyszínpadi bemutató, a Rómeó és Júlia női főszerepét alakítja.

Az évadzárón megemlékeztek a napokban elhunyt Csurka László Jászai Mari-díjas színművészről, rendezőről, érdemes és kiváló művészről, a Nemzeti Színház örökös tagjáról. A június 16-án, 85. életévében elhunyt művészről szeptemberben egy esttel is megemlékeznek.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×