Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Brasch Bence (b) Roland és Lovas Rozi (j) Marianne szerepében Nick Payne Csillagképek című színdarabjának fotóspróbáján a budapesti Radnóti Tesla Laborban 2019. október 17-én. A darabot október 20-án mutatják be Szilágyi Bálint rendezésében.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Régi álma vált valóvá a Radnóti Színháznak – képek

A Radnóti Színház új játszóhelyet avatott szerdán a Kazinczy utcában. A Tesla Labor ebben az évadban a fővárosi teátrum három új produkcióját fogadja, régi, sikeres előadások is továbbjátszhatóak lesznek itt, valamint egy frissen alakult alkotóközösség, a NARRATÍVA csoport négy bemutatóval jelentkezik.

A Radnóti Színház régóta szeretett volna a Nagymező utcai színpad mellett egy stúdiószínpadot is, ahol a kukucska színházi elrendezésen túl kötetlenebb térben, kísérletibb előadásokat hozhatnak létre; a Tesla Laborral ez vált lehetővé – mondta az InfoRádiónak Kováts Adél, a színház igazgatója.

Budapest, 2019. október 30.
A budapesti Radnóti Színház új alternatív játszóhelye, a Kazinczy utca 21. szám alatti épület második emeletén kialakított Radnóti Tesla Labor előadóterme 2019. október 30-án.
MTI/Balogh Zoltán
Budapest, 2019. október 30. A budapesti Radnóti Színház új alternatív játszóhelye, a Kazinczy utca 21. szám alatti épület második emeletén kialakított Radnóti Tesla Labor előadóterme. MTI/Balogh Zoltán

"Ez most egy másfél hónapos projekt, hogy teljesen átalakítottuk, és egy nagyon szép színházi tér jött létre egy nagyon szép fogadótérrel. A Radnótinak, hosszútávra tervezzük, hogy egy állandó második játszóhelye lesz – fogalmazott Kováts Adél. – Csodálatos, nem is tudok róla érzelmek nélkül beszélni, hogy létrejött egy új színház. Hogy alakult egy új, nemcsak színházi tér, hanem tartalmában, vagy gondolatiságában is egy nagyon erősen progresszív hely. Általa pedig lehetőséget tudunk biztosítani több éve folyó produkcióknak a továbbjátszására – ismertette a színházigazgató, aki azt is elárulta, az új színházat a NARRATÍVA csoporttal közösen indíjták el, ahol az emített csoport fog várhatóan a legtöbbet játszani.

Budapest, 2019. október 30.
Kováts Adél ügyvezető igazgató a budapesti Radnóti Színház új alternatív játszóhelye, a Kazinczy utca 21. szám alatti épület második emeletén kialakított Radnóti Tesla Labor bejárásán tartott sajtótájékoztatón 2019. október 30-án.
MTI/Balogh Zoltán
Budapest, 2019. október 30. Kováts Adél ügyvezető igazgató a budapesti Radnóti Színház új alternatív játszóhelye, a Radnóti Tesla Labor bejárásán tartott sajtótájékoztatón MTI/Balogh Zoltán

A NARRATÍVA csoport egy új színházi kezdeményezés, négy kurrens fiatal rendező Kovács D. Dániel, Pass Andrea, Hegymegi Máté és Szenteczki Zita fog össze, és négy új bemutatóval jelentkeznek idén, a későbbiekben pedig állandó színészgárdával is kívánnak dolgozni – mondta az InfoRádiónak a csoport egyik alapítója, Kovács D. Dániel.

"Volt egy közös vágyunk: valahogyan otthont, csapatot teremteni. Rengeteget lehetett hallani arról […], amikor nehezebb időszakok voltak, hogy rendezők hogyan kapaszkodtak össze, és véleményezték, segítették egymás előadásait. Ahogyan elkezdtünk tervezni, rájöttünk, hogy valójában ezt már csináljuk egy jóideje, csak intézményesíteni kellene a dolgot. Az első évad kapcsán még alapvetően külön produkciókról beszélhetünk, de már itt is vannak átfedések a színészgárdában – fogalmazott Kovács D. Dániel, hozztéve, a következő években szeretnék ezt berögzíteni és megtartani, hogy aztán több további alkotótárs is tudjon hozzá csatlakozni. A hosszútávú cél pedig, amennyiben összejönnek erre a források, a színházat, mint olyat, kirobbantani az általuk is megszokott belvárosi, fővárosi közegből, és megpróbálni eljuttatni olyan helyekre, ahol meglepetésszerűen hathat az általuk képviselt csapat energiája.

Budapest, 2019. október 30.
Hegymegi Máté (b) és Kovács D. Dániel rendezők a budapesti Radnóti Színház új alternatív játszóhelye, a Kazinczy utca 21. szám alatti épület második emeletén kialakított Radnóti Tesla Labor bejárásán tartott sajtótájékoztatón 2019. október 30-án.
MTI/Balogh Zoltán
Budapest, 2019. október 30. Hegymegi Máté (b) és Kovács D. Dániel rendezők a budapesti Radnóti Színház új alternatív játszóhelye bejárásán tartott sajtótájékoztatón 2019. október 30-án. MTI/Balogh Zoltán

A NARRATÍVA csoport első bemutatója november 20-án a Tesla Laborban Kovács D. Dániel rendezésében egy Brecht darab újragondolása, a Kurázsi és gyermekei című előadás lesz. Lázár Katival, Pető Andreával, Hajduk Károllyal, Kárpáti Pállal a főbb szerepekben.

Budapest, 2019. október 30.
A budapesti Radnóti Színház új alternatív játszóhelye, a Kazinczy utca 21. szám alatti épület második emeletén kialakított Radnóti Tesla Labor előadóterme 2019. október 30-án.
MTI/Balogh Zoltán
Budapest, 2019. október 30. A budapesti Radnóti Színház új alternatív játszóhelye, a Kazinczy utca 21. szám alatti épület második emeletén kialakított Radnóti Tesla Labor előadóterme. MTI/Balogh Zoltán
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Az Európai Bizottság első uniós szegénységellenes stratégiája szerint 2025-ben 92,7 millió ember – köztük 19,3 millió gyermek – élt szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatában az EU-ban, ami a teljes népesség 20,9 százaléka. A 2030-as célhoz, vagyis legalább 15 millió ember kiemeléshez a jelenlegi ütem nem elegendő: 2019 óta mindössze 3,5 milliós csökkenést mértek, a gyermekszegénységben pedig érdemi előrelépés sem történt. Magyarország munkaerőpiaci mutatói kedvezőek, ám a szociális transzferek szegénységcsökkentő hatása 2007 óta uniós összevetésben a legnagyobb mértékben gyengült. A Bizottság célzott beavatkozásokat sürget az energiaszegénység, a gyermektámogatások, a minimumjövedelmi rendszerek és az élelmiszerárak aránytalanul súlyos hatásainak kezelésére, hangsúlyozva, hogy a 2030-as cél csak mérhető és finanszírozott intézkedésekkel érhető el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×