Infostart.hu
eur:
365.56
usd:
321.08
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Visszaemlékezés: Diószegi József alapember volt

Hosszan tartó súlyos betegség után 59 évesen elhunyt Diószegi József, a Világgazdaság főmunkatársa. Az InfoRádióban Korány G. Tamás, a Napi.hu tiszteletbeli főszerkesztője emlékezett a volt kollégára, aki az InfoRádió gazdasági műsorainak is rendszeres vendége volt.

Diószegi József újságírói pályáját a Köznevelés című folyóiratnál kezdte, külső munkatársa volt a Magyar Rádiónak és a Figyelőnek. 1995-től dolgozott a Napi Gazdaságnál, ahol kétszer is megválasztották az év újságírójának. A Világgazdasághoz 2015-ben csatlakozott. Számos szakmai kitüntetéssel ismerték el munkáját.

"Húsz évig dolgoztam vele, ezalatt nagyon megszerettük, annál is inkább, mert nagyon szerény, nagyon nagy tudású, visszafogott, segítőkész, szerényen dolgozó kollégája, ugyanakkor alapembere volt a Világgazdaságnak és a Napi.hu-nak. Közlekedés, informatika, médiapiac, energetika - sokféle területtel foglalkozott, és bármilyen ügyben kértünk tőle segítséget, mindig szívesen segített és jól írt. Nagy űrt hagy maga után, nemcsak számunkra, hanem az olvasók számára is".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×