Infostart.hu
eur:
365.42
usd:
321.17
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Nagy változás jön Cannes-ban

Tilos lesz idén szelfizni a cannes-i fesztivál vörös szőnyegén - jelentette be Thierry Frémaux, a seregszemle művészeti vezetője, akinek régi vágya teljesül a korlátozással.

Frémaux az Europe-1 rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy

akit mégis szelfizésen kapnak, azt nem engedik be a vetítésekre.

A művészeti vezető szerint amikor a vendégek szelfizni kezdenek a vörös szőnyeggel borított lépcsőkön, akkor minden "széthullik" és a program "csúszik".

Frémaux-nak ugyanakkor esztétikai aggályai is vannak a gyakorlattal kapcsolatban. Mint fogalmazott: "Ez nem szép. Sőt groteszk. Nevetséges. Szeretnénk visszahozni egy kis illemet".

A fesztiváligazgató, aki régóta be akarta tiltani a szelfizést a vörös szőnyegen, ám eddigi kísérletei sorra kudarcba fulladtak, a közelmúltban jelentette be, hogy a Netflix filmjei idén nem kerülnek be a filmfesztivál versenyprogramjába.

A 71. cannes-i fesztivált május 8. és 19. között rendezik meg, a zsűri elnöke Cate Blanchett kétszeres Oscar-díjas ausztrál színésznő lesz, a hivatalos versenyprogramot április 12-én jelentik be a szervezők Párizsban.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×