Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
313.84
bux:
148027.83
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Hoppál Péter: jövőre 23 milliárd forint jut a színházaknak

Jövőre 23 milliárd forintot nyújt a kormány a színházaknak - jelentette be a kulturális államtitkár szombat este Debrecenben, a Csokonai Nemzeti Színházban, Szép estéket, Magyarország! című országos színházi évadnyitó gálaestjén.

Hoppál Péter azt mondta: nagyon fontos a kulturális közösséghez való kötődés, ezért minél több embert kell kulturális élményhez juttatni. A kormány pedig elkötelezett a cél mellett, éppen ezért támogatja a kulturális nagy beruházásokat is - hangzott el.

Emlékeztetett arra, hogy a fővárosi színházfelújítások után elodázhatatlan a vidéki színházak, köztük a debreceni teátrum felújítása. A Csokonai Színház mellett befejezik a Latinovits Színház építését, így Debrecennek két kőszínháza lesz.

Hoppál Péter kijelentette, hogy az államtitkárság kezdeményezésére a színházak mellett a vidéki kulturális fesztiválokat is kiszámítható támogatást kapnak. Erre a célra jövőre 250 millió forintot különítettek el - közölte.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy 150 évvel ezelőtt az akkori városvezetők mertek nagyot álmodni, s áldozatvállalásukkal meg is valósították azt: 1865. október 7-én nyitotta meg kapuit Debrecen első kőszínháza. Üdvözölte a városvezető a kormány szándékát, melynek köszönhetően tervezhetővé válik a vidéki színházak sorsa. "Debrecenben a városfejlesztés elképzelhetetlen a kultúra fejlesztése nélkül. Ékes példája ennek a 10 éve épült Kölcsey Központ, a tavaly újjáépült Nagyerdei Szabadtéri Színpad, jövőre pedig elkezdődhet a Csokonai Színház felújítása, s befejeződhet a Latinovits Színház építése" - sorolta Papp László.

Hozzátette, utóbbi határon átnyúló, regionális színházi bölcső lesz.

A gálaest végén adták át az idei Kaszás Attila-díjat, mely a színház, a színészek és a közönség együttműködése folytán született.

Mészáros Tibor kapta az idén a díjat. A debreceni Csonokai Színház művésze a díj mellé nettó félmillió forintot is kapott. A 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapított díjat olyan színészek kapják, akik nemcsak kiemelkedő mesterségbeli tudással rendelkeznek és színvonalas művészi munkát végeznek, hanem a társulatukat közösségépítő magatartással is támogatják.

Mészáros Tibor 1980-ban született Gyulán. 2006-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. Korábban a budapesti Új Színház stúdiósaként és a Bárka Színház segédszínészeként is dolgozott. 2006 óta a Csokonai Színház tagja. Az elismerésre a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták, az idén 34 nevezés érkezett. A titkos szavazás után három színész jutott az utolsó fordulóba: Kiss Mari a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Kristán Attila a Nemzeti Színház, valamint az idei díjazott, Mészáros Tibor a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×