Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
315.8
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Iskola utca, ahonnan Cseh Tamás és Bereményi Géza elindult

Ötletpályázatot hirdetett a Budavári Önkormányzat, melynek keretében Cseh Tamás és Bereményi Géza egykori közös lakóhelyét, azaz az I. kerület Iskola utca 35/A. számú házat megjelölő műalkotás ötleteit várják - mondta az InfoRádiónak Budavár polgármestere.

A kerület nemcsak művészek ötleteit várja, hanem bárkiét, aki ki tudja fejezni, mit jelentenek számára a szerzőpáros dalai, akik majdnem negyven éves közös pályafutásukat az I. kerületben, egy közös albérletben kezdték.

A majd' negyven éves munka eredménye egy mintegy 1200 dalból álló repertoár.

A beérkezett pályázatokból a kerület kiállítást rendez, a győztest pedig nettó fél millió forinttal jutalmazza.

Az ötlet nyomán elkészülő alkotást jövő év decemberében, az alkotópáros együttműködésének negyvenedik évfordulóján állítják ki.

Cseh Tamás hosszan tartó betegség után, életének 67. évében augusztus 7-én hunyt el. Az énekes-dalszerző 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte.

A művész 1974-től a Huszonötödik Színházban, majd a Várszínházban, 1982 és 1998 között a Katona József Színházban adott önálló esteket, 1998-tól a Bárka Színházban lépett fel. Önálló estjei: A dal nélkül, Antoine és Désiré, Fehér babák takarodója, Frontátvonulás, Jóslat, Új dalok, Nyugati pályaudvar, Levél nővéremnek, A telihold dalai.

Több mint ezerkétszáz dal szerzője, ezek mindennapi élethelyzetekről, vágyakról szólnak. Az előadóművész számos filmben szerepelt, ilyen volt a Nyom nélkül, A turné, a Csinibaba, valamint a 6:3 című alkotás. Művészi munkája elismeréseként 1993-ban Liszt Ferenc-díjat, 2001-ben Kossuth-díjat kapott.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×