Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
314.83
bux:
148286.71
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Ne kíméld, akit szeretsz!

A Macerás ügyek és a Fehér tenyér című filmek rendezője, Hajdu Szabolcs ezúttal a Forte Társulattal készít előadást a Zsámbéki Színházi Bázison Ne kíméld, akit szeretsz! címmel.

A leginkább a Fehér tenyér című filmmel befutott Hajdu Szabolcs ezúttal színházban rendez, bár ez nem meglepő, hiszen a filmezés előtt is színházzal foglakozott - színészként és rendezőként egyaránt. Az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: az utóbbi években annyira felemésztette az energiáit a filmkészítés, hogy nem foglalkozott a színházzal.

Most azonban immáron harmadik hete dolgozik Zsámbékon a Forte Társulattal, amellyel egy abszurd drámát rendez. A darab főhőse visszatér szülővárosába, hogy felkutassa egyik régi szerelmét, miközben találkozik azokkal az emberekkel, akik meghatározták gyerek- és fiatalkorát.

A Forte Társulat tagjai nemcsak színészileg, hanem mozgásilag is képzettek, hiszen egy úgynevezett "fizikai színházat" állítanak színpadra: ötvözik a táncot és a színjátszást. Hajdu Szabolcs ezeket a képességeket próbálja kihasználni a darabban.

A csütörtöktől vasárnapig látható előadás másfél órája alatt állandó mozgásban vannak a színészek - mozgatják, alakítják a színpadképet.

Hanganyag: Fehér Anna

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – volt miről beszélnie Magyar Péternek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×