eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Gyüdi Sándor lesz a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója

A Szegedi Szimfonikus Zenekar karnagyát, Gyüdi Sándort választotta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójává öt esztendőre a csongrádi megyeszékhely közgyűlése. A színházat jelenleg Székhelyi József színész-rendező irányítja.

A szegedi közgyűlés Gyüdi Sándor karnagyot választotta a városi Nemzeti Színház főigazgatójává. A Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója öt évig irányíthatja az intézményt.

Gyüdi Sándor kinevezését ellenszavazat nélkül, hét tartózkodás mellett harminchárman támogatták. A főigazgató posztra még hárman pályáztak: Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóhelyettese, Korcsmáros György, a győri színház korábbi vezetője, valamint Maczelka Noémi zongoraművész, a Szegedi Tudományegyetem ének-zene tanszékének vezetője.

Herczeg Tamás az önkormányzat kulturális bizottságának szavazását követően visszavonta pályázatát, mert úgy látta, nem kapott kellő támogatást terveihez.

Gyüdi Sándor 1983-ban Szegeden szerzett matematika-fizika szakos diplomát, zeneakadémiai tanulmányait 1988-ban fejezte be, majd karigazgatóként kezdett el dolgozni a Szegedi Nemzeti Színházban. 1999-ben nevezték ki a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató karnagyává.

A szakember körültekintő, közönségbarát repertoárt, színvonalas előadásokat ígért, hozzátéve: keresni kell a lehetőséget, hogy az értékek minél több emberhez eljussanak, meg kell ragadni minden alkalmat, hogy a szegedi emberek átéljék, számukra fontos élményeket kapnak azért cserébe, hogy adóforintjaikból színházat tartanak fenn.

Gyüdi Sándor az önkormányzat kulturális bizottsága előtt elmondta, megválasztása esetén művészeti igazgatóként számít Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezetőjének munkájára.

A színházat jelenleg Székhelyi József színész-rendező irányítja, Gyüdi Sándor nyártól tölti be a főigazgatói tisztséget.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis?

Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis?

Az emberi társadalom az innovációnak és globalizációnak köszönhetően korábban képes volt felszabadítani magát a klíma uralma alól, de mára új függőség alakult ki az ember által létrehozott éghajlati rendszerrel szemben. Az elmúlt évtizedekben a fosszilis energiatermelés növekvő mértéke hozzájárult az üvegházhatás fokozódásához, ami jelentős hőmérséklet-emelkedést és időjárási szélsőségeket eredményezett. A fogyasztás mérséklése és a globális energiatermelés dekarbonizálása elengedhetetlen a jövő katasztrófáinak elkerüléséhez. A célok eléréséhez progresszív adózási rendszerek és nemzetközi együttműködés szükséges, különös tekintettel a megújuló energiaforrásokra történő átállásra. Enélkül az emberiség a közeljövőben pusztító ökológiai válságokkal nézhet szembe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×