A hétköznapi életből származik a művészetem. Ez az, ami érdekel. Nem számított rá senki, hogy műalkotásokat fogok készíteni, mert egy szerény, átlagos családból származom. Csupán a körülöttem található tárgyakat kezdtem felhasználni, az emberek pedig elnevezték ezt művészetnek, ami először meglepett, aztán örültem neki, mert ez egy megtisztelő cím. Azt jelenti, hogy amit csinálok, fontos. A művészet viszont főnév, nem ige. Festeni, szobrászkodni lehet, művészetet csinálni nem. Ezért inkább az alkotásra koncentrálok, nem pedig arra, hogy amit készítek, az művészi legyen.

A disznók, amelyeket tetovál, a gázpalackok, amelyeket befest és a munkagépek, amelyeket gótikusan díszit, mind tömegtermelés, sorozatgyártás termékei.

A disznók, a gázpalackok tömegterméknek számítanak, még az ürüléket is tömegével állítjuk elő. Mind nagyon demokratikus termékek, mindenki megérti őket minden országban, és ez csodálatos. Gázpalackok festésével indultam a '80-as években. Szegény voltam, nem tudtam, mire festeni, úgyhogy ezeket használtam. Ráadásul van egyfajta ellentmondás abban, hogy ha egy ilyen tárgyra festek, vagy ráírom a nevemet, akkor személyessé teszem, és ezáltal többet ér. Pedig a valós értéke nem sokban változik.

A legfelkavaróbb műalkotás a kiállításon talán a Cloaca elnevezésű, az emberi emésztést és ürítést gyakorlatban is bemutató gépe. Mit kívánt ezzel modellezni?

Ez egy olyan tevékenység, amire bárki képes, olyan, mint a tánc. Itt hirtelen mindenki a saját belsőjét láthatja leleplezve, ami szándékaim szerint közösségi érzést ébreszt, mert ez olyasvalami, ami mindannyiunkban közös. Az emésztés ugyanakkor egyszerre a kapitalizmus működésének és az alkotásnak is a metafórája.

Miért fontos önnek a gótikus stílus és a díszítő elemeit miért munkagépekkel ötvözte?

A gótikus stílus egy olyan időszakból származik, amikor nem az ember állt saját maga gondolkodásának középpontjában. A gótika az ég felé tereli az emberi tekintet, és azt, ahogy ezt az építészet el képes érni, az szerintem nagyon izgalmas, és fontos részét képezi a vallásos tisztelet. Ennek a hétköznapi eszközökkel való kombinálása nagyon inspirál.

A Cloaca gép vagy a Kínában található disznófarmja, ahol a tetovált malacokat tartja, állandó törődést igényelnek. Meg tud válni az alkotásaitól vagy folyamatosan felügyeli őket?

Ez gondozás, minden nap egy kis odafigyelést igényel. Ha valaki megveszi egy alkotásomat, az feladatot ad a gyűjtőnek. Tetszik az ötlet, hogy ezáltal a műalkotás nincs befejezve, és mindig változik.

A malacokra készített tetoválásai sokban hasonlítanak egy átlagos, karra készített tetoválásra.

Szabadabban dolgozom malacokon, mert az mégsem emberi test. Ha embereket tetoválok, az mindig jobban aggaszt. Ott nem mernék kockáztatni. Gyakran én tervezem meg a tetoválásokat, de sokszor hagyományos mintákat használok. Ha túl különlegesre csinálom, az emberek nem tetoválásként ítélnék meg. A tetoválás nem csak technika: hanem ikonográfia is. Megvannak a saját képi elemei.