eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Két ember a háttérből: akik leverték a sztrájkot

A hét közepén a jelek szerint visszatérhetnek munkájukhoz a hollywoodi forgatókönyvírók, miután az őket képviselő Amerikai Írók Céhe (WGA) arra kérte tagjait, hogy szavazzák meg a szervezet és a stúdiók között létrejött megállapodást. De kik állnak a megegyezés hátterében?

A napokban megegyezett a forgatókönyvírókat képviselő Amerikai Írók Céhe (WGA) és a stúdiók a három hónapja tartó munkabeszüntetés lezárásáról, így a várakozások szerint nemsokára megkezdődhet a munka.

A megegyezés értelmében az írók nagyobb részesedést kaptak a növekvő bevételt jelentő internetes és mobiltartalmak után, vagyis elérték egyik céljukat, emellett nagyobb jutalékot kapnak az utósugárzásáért is. Ugyanakkor azt nem sikerült elérni, hogy a DVD-k után járó jogdíjak is emelkedjenek.

De kik is állnak a hosszas alkudozások után megszületett megegyezés mögött? A WGA ügyvezető igazgatója, David Young szavai talán rávilágítanak a személyekre: "Hat hónapot töltöttünk egy szobában olyan emberekkel, akik valójában nem akartak velünk megegyezni...Minden, ami most előttünk fekszik annak a két stúdióvezetőnek köszönhető, akik az utolsó két-három hétben megegyezésre törekedtek".

Ez a két ember pedig nem más, mint a Fox tulajdonosa, a News Corp elnöke, Peter Chernin és a Disney vezérigazgatója, Robert Iger, akik keresztülverték a három évre szóló megállapodást.

A legtöbb elemző egyetért abban, hogy a megegyezés kulcsa az volt, hogy a stúdiók részéről tárgyaló vezetők belementek abba: a harmadik évtől jutalékot fizetnek a forgatókönyvíróknak az internetes forgalmazás után. (Az első két évben egyszeri juttatásként 1200 dollárt /kb. 210 ezer forintot/ kapnak.)

Más kérdés, hogy egyes megfigyelők szerint a rendkívül felgyorsult technikai fejlődés miatt lehet, hogy három év múlva az internetes terjesztés elavulttá válik, hiszen a több ezer televíziós műsor felvételére alkalmas készülékek ára addigra jelentősen csökkenhet, ami rosszul jöhet az íróknak.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×