Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Újraírhatják Székesfehérvár történelmét

Római kori település emlékei kerültek elő Székesfehérváron; a feltárás eredményei alapján újra kell "írni" a város kétezer évvel ezelőtti történetét - közölte az ásatást végző régész.

Az eddigi kutatások során a településen belül még soha nem kerültek elő hasonló korú és jellegű leletek - mondta Prander Péter.

Tájékoztatása szerint feltételezhető, hogy az előkerült település része volt a Florianából, a mai Csákvárról a táci Gorsium felé vezető út mentén elhelyezkedő állomáshelyeknek, illetve kiszolgáló településeknek, és lehetséges az is, hogy mindkét szerepet betöltötte.

Mivel a feltárás területe évszázadokig kiváló agyagnyerő hely volt, nagy valószínűséggel a térség falakkal körülvett, római kori kerámiaközpontjának emlékeire bukkantak.

Erre a feltárás során felszínre került nagy mennyiségű kerámiatárgyból és égetőkemencék maradványaiból következtetnek a kutatók.

A leletek alapján valószínűsítik, hogy a településen a rabszolgaként odahurcolt kelta lakosokat dolgoztatták a rómaiak. A két népesség hasonló "együtt munkálkodására" a pannóniai régióban kevés példa akadt - hangsúlyozta Prander Péter.

A feltárást szeptember 30-ig kell befejezni, mivel a területen üzletház épül. A jövendő létesítmény területénél azonban jóval nagyobb részt kell még kibontani ahhoz, hogy a föld mélyén rejtőző valamennyi leletet felszínre tudják hozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×