Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
326.17
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Operaház: Hiller kezében a döntés

Öt pályázat érkezett eddig az Állami Operaház vezetői posztjaira. A pályázók között van Vass Lajos is, aki egy éve miniszteri biztosként irányítja az Operaházat. A Hiller István kulturális miniszter által felkért bizottságnak 30 nap áll rendelkezésére, hogy értékelje a pályamunkákat és javaslatot fogalmazzon meg.

Lejárt a Magyar Állami Operaház vezetői tisztségeire meghirdetett pályázat beadási határideje szerdán éjfélkor; az új főigazgató és főzeneigazgató várhatóan júliusban léphet hivatalba. Hiller István miniszter felkérte a bíráló bizottság tagjait, hogy 30 napon belül, lehetőleg minél hamarabb értékeljék a pályamunkákat és fogalmazzák meg javaslatukat - mondta el az InfoRádiónak Magi István, a kulturális tárca művészeti főosztályának a vezetője.

A beérkezett pályázatok közül három csak a főigazgatói posztra szól, egy csak a főzeneigazgatói posztra, és egy olyan közösen beadott pályázat érkezett, amelyben a szakmai elképzeléseket együtt adták be a főigazgatói és főzeneigazgatói székre. Magi István elmondta azt is, hogy a végső döntést Hiller István tárcavezető mondja ki.

A pályázatok nem tartalmaznak felhatalmazást arra, hogy a minisztérium nyilvánosságra hozhatja a jelentkezők nevét, ezért a tárca majd csak a nyertes pályázó vagy pályázók nevét közli.

A főigazgató posztra egyébként beadta a pályázatát Vass Lajos is, aki egy éve miniszteri biztosként irányítja az Operaházat. A jelenleg külföldön tartózkodó Vass Lajos helyett az InfoRádiónak nyilatkozó Bánó András, az Operaház sajtófőnöke egyelőre nem kívánt részleteket mondani a pályázatról és arról sem, hogy Vass Lajos egyedül, vagy esetleg valakivel együtt adta be a dokumentumokat. A kiírás ugyanis a főigazgatói mellett a főzeneigazgatói posztra is szól, és előnyt élveznek azok, akik közösen jelentkeznek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Mobilbank, neobank, bizalom – mit várnak valójában az ügyfelek a bankjuktól?

Mobilbank, neobank, bizalom – mit várnak valójában az ügyfelek a bankjuktól?

A banki ügyfelek túlnyomó többsége használ banki mobilalkalmazást; ezen belül közel háromnegyedük számára ez jelenti a fő banki ügyintézési csatornát. De mitől bízzuk rá a pénzünket egy szolgáltatóra, és mitől lesz az ügyfél számára jó a mobilbanki app? A 21 Kutatóközpont 1000 banki ügyfelet vizsgáló online kutatása a bankolási szokásoktól a neobankok megítélésén át a biztonsági elvárásokig vizsgálja a digitális ügyfélkapcsolatot. A részletes eredményeket a Portfolio Banking Technology 2026 konferenciáján mutatjuk be november 10-én.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×