Infostart.hu
eur:
365.73
usd:
326.99
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Beindul az auraporszívó

Rókatündérek, vizuális táncszínház - a furcsa című produkció még május 13-áig látható az Artus - Goda Gábor társulat Stúdiójában, ahogy az ma divatos, egy elhagyatott gyárépületben.

A Sztregova utca elhagyatott gyárépületének sötét lépcsőházában, kitört ablaküvegek mellett haladva, mindenki megnyugodhat, hogy jó helyen jár. Az Artus táblákat követve, feltűnik a színház feliratú ajtó, amin ezer, ötszáz vagy nulla forintos jegyért lehet belépni.

A színházi térbe két - Turcsány Villő képzeletéből született - irreálisan hosszúlábú rókaszobor mellett jut a látogató. A játéktérhez vezető labirintus már része a műsornak, a társulat ezzel éri el célját, hogy az előadás résztvevőjévé tegye a nézőt.

A színházi "labirintusban" minden eleven. Az újabb és újabb meglepetéseket tartogató zegzugok közt, álomszerűnek tűnik a környezet, amelyben a látogatót szó szerint megérintik a szereplők, az élő szobrok. Egyikük kacsingat, a másik simogat, a harmadik leporszívózza az aurákat, mire elkezdődik a tánc elbódul a közönség.

A játéktér kartonnal borított padlóján két sorban ülhet a közönség. Így mindvégig közeli kapcsolatban maradhat a szertelen, érzéki rókatündérekkel.

A darabban szereplő két halandó (Bakó Tamás, Lipka Péter) nem is tud ellenállni a csábításuknak. Hol érzéki, hol dühös (tánc)mozdulatok adják vissza a kapcsolatok játszmáinak szenvedélyét.

A zenét gyakran a színpadon keltett: súrlódó, suhogó, suttogó, sóhajtó hangok fűszerezik, olykor pedig a színfalak mögül hallani neszeket.

A négy rókatündér (Umniakov Nina, Nagy Andrea, Gold Bea, Dombi Kati) visszhangot keltő halk kánonban, elveszettnek tűnő tekintettel, de szemtelenül szegezi a publikumnak a kérdést: "Melyikünk szebb? Te vagy én?".

Az elmaradt válaszok után sem adják fel, továbbtáncolják szerepüket, a sejtelmes, csábító tündérek szerepét, akik újabb és újabb áldozatra vadásznak, akár a közönség soraiban is. A kiválasztottak, ahogy a valóságban is, kiszolgáltatottak az érzékekre ható csábítóknak.

A Rókatündérek című produkció még kétszer látható a Sztregova utcai Artus Stúdióban. A koreográfusok és előadók: Bakó Tamás, Dombi Kati, Gold Bea, Kocsis Gábor, Lipka Péter, Nagy Andrea, Umniakov Nina. A teret a Medence Csoport tervezte meg, a rendező Goda Gábor.

Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×