Infostart.hu
eur:
361.45
usd:
310.82
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Térképmetszet hozományba

Péntektől látogatható a Kartográfiai Gyöngyszemek című kiállítás a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteményében. A bemutatott, 1528 és 1850 között készült térképek annak a gyűjteménynek a részei, amely Szántai Lajostól került az MTA Könyvtárának tulajdonába.

Az Országos Széchenyi Könyvtár Térképtárának vezetője az InfoRádióban közölte: a kiállításon 44 metszet tekinthető meg, amelyet Szántai Lajos gyűjteményéből válogatott, megközelítőleg ezer műből.

Szívem szerint sokkal többet mutattam volna, mert ennek az anyagnak a segítségével a 16. századtól a 19. század közepéig nyomon követhető Magyarország történelme. Megtudjuk, hogy távoli kiadók milyen információval rendelkeztek az országról, mit tartottak fontosnak közvetíteni, hiszen a térkép a történelem szemüvege - tette hozzá Plihál Katalin.

A szakember saját elmondása szerint igyekezett látványos, tartalmában is érdekes műveket beválogatni, hiszen a látogatók számára fontos az esztétikai élmény.

Az első, térképészeti módszerekkel készített Magyarország-térképet 1528-ban rajzolták. Ennek a Lázár-térképnek egy későbbi kiadása is megtekinthető a kiállításon.

Plihál Ildikó felhívta a figyelmet arra, hogy a térképek előállítása ebben az időszakban jóval költségesebb volt, mint manapság, ezért a nyomólemezek vándoroltak, családok hölgytagjai hozományként vitték a házasságba, vagy fiúk nyomólemezben kapták meg az apai örökséget.

Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy gyakran ugyanazokat a térképeket állították elő - fűzte hozzá az Országos Széchenyi Könyvtár Térképtárának vezetője.

A Plihál Katalinnal készült hosszabb interjút a Talentum című magazin pénteki adásában hallgathatják meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×